Mi lett volna ha... 9. fejezet 2. része

Sziasztok
Bocsi hogy megint késtem és hogy csak két oldal lett.
10 kommentár után lesz ezentúl friss és most is érvényes a JÁTÉK aki a legeslegelső kommentárt írja az megkapja a soron következőből az első oldalt. Anyit kérek hogy az az ember írjon egy e-mail címet is amire majd küldhetem...
Még annyit szeretnék hogy ehhez a fejezethez egy Bon Jovi szám adta az ihletet...
http://www.youtube.com/watch?v=nWuZMBtrc1E
Nem tudom mért ez, de nagyon megfogott...
A fejezet végéért nem vállalok felelősséget és ha lehet ne akarjatok kinyírni:)
Amúgy meg NINCS LEBÉTÁZVA úgyh ha van benne írás hiba akkor sorry.







Mi lett volna ha… 9. fejezet 2. része
Minden megváltozik…..

(Bella szemszöge)

- Mond meg - csattantam fel - Tudnom kell, bíz bennem légy szíves, nem mondom el senkinek - folytattam már lágyabb hangnemben
Nem szólalt meg, hanem közelebb fészkelődött, már majdnem elérte ajkaimat, ezzel egyre csökkentve harciasságomat, nem, nem is harciasság inkább határozottság.
Mielőtt elért volna, összeszedve minden elszántságomat visszatoltam az ágyra.
- Mond, meg – néztem rá könyörögve – Tudnom kell, mitől kell megvédenem életem szerelmét
- Életed szerelme? – nézett rám mély megdöbbenéssel az arcán…
- Mért mit gondoltál ??? - néztem rá rosszallóan – Igen beléd szerettem visszavonhatatlanul, sajnos, ezzel magamat, téged és az egész családot bajba sodorva.
Lesokkolva nézett rám…… nem értette, vagy én nem is tudom, mért nézett rám, mint egy sült bolondra.
- Mi az, nem láttál még vámpírt? Vagy mért nézel rám ilyen értelmesen? – kérdeztem mosolyogva, amitől tátva maradt a szája, majd rendezte vonásait.
- Tudod nem is vagy messze az igazságtól, igazad van mindent veszélybe sodrunk, legfőképp a családodat, tudod, én nem az vagyok, akit te megismertél, sötét titkaim vannak, ami elől bujkálnom, menekülnöm, és legfőképp nem szabad magam köré engednem senkit. Mindenki veszélybe van a közelembe, és mivel az-az átkozott Félix legelőször majdnem megölt majd most ment árulkodni ezért elkell tűnnöm. – mondta síri hangon – De nem tudom, jelen pillanatban félig mozgássérült vagyok, Volterrából ide mennyi idő?
- Micsoda? Edward, semmit nem értek, légy szíves magyarázd meg, nekem ez bonyolult, amúgy a kérdésedre csak akkor válaszolok, ha te is az enyémekre. –kötöttem az ebet a karóhoz
- Elmondom a titkomat, de utána bármit kérek, teljesítitek? –kérdezte meg, és meglepett a többes szám
- Teljesítitek? –kérdeztem rá
- Te és a családod, természetesen én az egész családodat beavatom a titkomba, csak nehogy Rose nekem essen, annyi erőm nincs, nem vagyok olyan törékeny, mint más ember, ezt tanúsíthatja az is, hogy még élek, de nagyon legyengültem, a vámpír felem is fáradt, nem beszélve az emberről.
- Oké, mond el, én meg szólok Emmettéknek hogy fogják majd le, ha tényleg megkísérli, de akkor velem gyűlik meg a baja, az biztos. – morogtam
- Oké, akkor levisz Emmett nem igazán tudok most lemenni a földszintre, te meg ne ess neki Rosalienak ha felháborodik, megértem mért fogja azt tenni, azon kívül összehívnád a családodat?? – kérdezte
- Rendem, de Rosalie ha egy ujjal is hozzád mer érni….- hagytam függve a mondatot
- Megértem, hogy mért fogja megkísérelni a meggyilkolásomat. – mosolyogva mondta ezzel még jobban dühre sarkalva engem
- Hidd el, ha ki tudnám magam nyírni rég megtettem volna – mondta szomorkásan nekem meg egyre ment az a bizonyos pumpa
- Ha nem fogod, be nem tudom, mit csinálok veled. – mondtam dühösen
- Na, mit csinál velem ez a pattogós gyönyörű nő? – kérdezte kacéran féloldalasan mosolyogva, én meg belementem a játékba
- Nem csókollak meg többet – feleltem ugyan olyan kacéran, mint ő
- Ezt vegyem fenyegetésnek, a hölgyeménytől? –kérdezte rettegést színlelve
- Mondjuk, úgy hogy csúnya hideg telünk lesz…. – mosolyogtam
- Ez esetben…… abbahagyom – mondta még mindig mosolyogva majd folytatta – Mivel befejeztem, kérem a jutalmamat.
Én meg mint jó diák közelebb hajolva megadtam neki a „jutalmat”.
- Szeretlek – nézett mélyen szemeimbe – Bármi legyen most, tudd örökre szeretni foglak, ez nem fog soha sem változni, ha nem leszek veled akkor is tudd, hogy szeretlek az életemnél is jobban, pont ezért döntöttem így ahogy….
- Miről beszélsz? – kérdeztem rosszat sejtve
- Majd megtudod, amikor lent leszünk, - válaszolta sóhajtva, majd még egy halovány mosollyal ajkain becsukta szemét jelezve mit szeretne.
Én megint csak boldogan tettem eleged néma kérésének és megcsókoltam, ebbe a csókba minden benne volt, vágytól kezdve az elkeseredettségig minden, de legfőképp a szerelem…..
Mikor szétváltunk rögtön megszólalt.
- Hívd össze a családod, és kérd meg Emmettet, hogy vigyen le – mosolyogni próbált, de nem nagyon sikerült neki, egy pici halovány félmosolyt sikerült össze hoznia összesen.
- Leviszlek én, nem hagyatkozom az agyilag szőke bátyámra. – mosolyogtam, próbáltam őt is mosolygásra késztetni, de nem sikerült.
- Ha nem baj, én Emmett segítségének jobban örülnék – kezdte nekem meg döbbenet futott keresztül az arcomon
– Tudod, csak azért mert már így is kellemetlenül érzem magam, hogy sérült vagyok, és hát engem még anno úgy tanítottak, hogy a nőkön a férfiak segítenek, nem fordítva, é nekem ez kellemetlen lenne…. –folytatta és nekem leesett, kínos lenne neki ha gyengének néznék, hogy egy nő erősebb nála….
- Oké, megértelek, akkor szólok a szőke hercegnek. – forgattam a szemem
Amint ezt kimondtam megjelent egy széles vigyorú Emmett az ajtóban.
- Emmett a szőke herceg szolgálatra jelentkezik Hugi – humorizált – Na, öcsi sajt gyere, leviszlek, és amíg leérünk, elkezdem mesélni a mai napi történetemet…. Mivel a húgommal jársz, ezért be kell, avassalak valamibe, szerintem biztos hallottál már a méhekről és a virágokról. Erről fog szólni ez a kis mesécske.
- Emmett most állj le mielőtt én állítalak le – morogtam rá, még hogy mesél neki pff…. még ilyet, nem hagyhatom hogy az Emmett kór megfertőzze szerencsétlent……
- Na de Hugica, ebbe neked nem lehet beleszólásod, ez csak rám és a szívszerelmedre tartozik, de ha ennyire szeretnéd neked is mesélek, egy két dologról, amit te még tekintve hogy soha sem volt pasid nem tudhatsz. Vagy mégis? – kerekedett ki a szemei mintha kiderült volna valami meglepő
- Emmett pofa be vagy különben nagyon pórul jársz. – fenyegettem
- Na, azt szívesen megnézném, hogy járok én pórul hugi, de mivel az öcskös gyengélkedik, ezért zavarjuk le gyorsan a dumálást és kint megmutathatod, mit tudsz – húzogatta a szemöldökét
Nem érdekelt mit mondott, Edward érdekelt, mert már leértünk és az ebédlő asztalnál mindenki ott volt, hála Alicenek. Emmett letette Edwardot az egyik üres székre,én rögtön mellette foglaltam helyet és megfogtam gipszel kezét, Emmett Rosalie mellett ült le és mindenki kitörő kíváncsisággal nézte Edwardot, ahogy azon gondolkodik, hogy kezdjen bele. Bevallom őszintén én is féltem, féltem, mert nem tudtam, hogy mit tartogat számomra vagy inkább számunkra a jövő. Félek, hogy most mi lesz, félek a holnaptól attól, hogy mit titkolhat előlünk. Félek én mindentől és mindenkitől. Milyen ironikus pont egy elviekben erős sebezhetetlen vámpír fél egy gyenge sebezhető embertől. Ezek a gondolatok, még szerencse hogy a családomból én vagyok a gondolatolvasó és nem a többiek, tuti dili gyógyászhoz küldenének vagy kifizetnének nekem jó sok időre egy szép sárga színű házba egy tökéletes otthonos szobát…
Na, jó ha eddig bizarrak voltak a gondolataim most rásrófoltam saját magamra is.
Vigyáz sárgaház Bella Cullen ha így folytatja lakód lesz.
Mielőtt még tovább folytattam volna eddig is abszurd gondolkodásomat megszólalt Edward remegő halk hangon.
- Alice emlékszel, amikor nálunk voltál, és amikor bemutatkoztunk mit mondtam? –kérdezte és a kérdezett felé fordult, akinek megjelent egy apró ránc a homlokán.
- Ja hát persze azt mondtad Edward Anthony Masen Vo….. – mondta Alice Edward hangját utánozva. – De ezt nem értem, hogy jön ez ide???
- Azt akartam akkor mondani, hogy Edward Anthony Masen Volturi – mondta lehajtott fejjel Edward és mindenki lefagyott, tágra nyílt szemekkel néztünk a még mindig lehajtott fejjel lévő Edwardra.