Mi lett volna ha.... 5

Mi lett volna ha… 5. fejezet
Nagyon furcsa fordulatok…
(Edward szemszög)
Reggel, úgy ébredtem, mint akit leütöttek tegnap. Nagy nehezen kikászálódtam a meleg oltalmat nyújtó ágyikómból és szembe néztem a cudar valóssággal. Vagyis azzal, hogy sajnos látnom kell Jessica képét, illetve Bella gyönyörű arcát, ami jó is lenne, ha nem emlékezne a tegnapi „kis” incidensre és nem egy undorító féregnek tartana. Na, mindegy, ez van, sajnos ezen már nem változtathatok, pedig nagyon, de nagyon szeretnék. Gyorsan megfürödtem és felvettem egy koptatott farmert és egy bézs inget, illetve egy Nike cipőt. Bepattantam a Volvómba és az iskola felé vettem az irányt. Mihelyst oda értem egy koboldszerű vámpírral találtam szembe magamat, aki nevén nevezve Alice volt. Boldog, és egyben szomorú képét látva kényszert érzetem megkérdezni mi bántja. De ami a fontosabb minden testvére itt van, de Bellának különösen elszomorodott és megbántott feje volt. És ez gondolom miattam. Ekkor minden Cullen köztük Bella is hozzám kezdett el sétálni, majd megálltak Alice mellett, aki egy 1000 Wattos mosollyal jutalmazta meg őket és felém fordult.
- Nos, Edward, ők a családom, Jasper Hale ő az én párom, Rosalie Hale, Emmett Cullen, és Isabella Cullen. Család ő itt Edward Anthony Masen. –sorolta végig és mindenkivel kezet fogtam kivéve Alice-t Rosalie-t és Bellát, mivel Alice megölelgetett Bella és Rose pedig egy undorodó pillantást vetettek rám. Ez jól esett mondhatom…
- Na délután elkell jönnöd hozzánk, hogy megbeszéljük a dolgokat, oké? –kérdezte Alice és a fejét köztem és Bella között kapkodta.
- Oké, persze csak akkor ki lesz nálatok otthon? –kérdeztem , evvel utalva arra, hogy Bella ott-e lesz.
- Hát… Mindenki ott lesz nyugi…– magyarázta Alice és mikor nyitotta volna a száját Bella, lábszáron rúgta.
- Remek –nyögtem fel és gondolom rosszul értelmezte ezt Bella mert felhorkant és elvonult az órájára.
Gyorsan eltelt a délelőtt, és épp a Cullen ház előtt várok, hogy csengessek vagy kopogtassak. Már nyújtottam volna a kezem a kopogtatásra, amikor valaki ki nem vágta előttem és dühösen fenyegetően felém nem kezdett el menni. Ez a valaki meg Rosalie volt.
- Tűnj innen te egy szerencsétlen ember vagy, aki sokat tud. Tehát a te érdekedben mondom, hogy most hord el magam, amíg nem késő. És ezt akár fenyegetésnek is veheted. Nem szeretem az olyan embereket, aki sokat tud olyanról, ami nem az ő dolga. Bellát már megbántottad a hülye játszadozásaiddal. Ha lehet, több gondot ne csinálj. Persze csak ha nem gond….
- Rosalie Lilien Hale – csattant egy erőteljes dühös és gyönyörű hang, a tulajdonosa Bella – Engem ne vonj bele a „játszadozásaidba” ha valami problémád van velem, akkor beszéljük, meg KETTESBEN ne fecsegj össze vissza kívülállóknak. Nem te voltál az aki mindig ellenezte az ilyesmit?!
- Most mi van?! – háborodott fel mellettem Rose- Én téged i s védlek... És még neked áll feljebb? Hát szép…
- ÚÚ…. annyira dühös vagyok rád hogy azt el sem tudom mondani. TE – fordult felém – Most azonnal menj be a családhoz…
- De…. –kezdtem
- Azonnal!!!- parancsolta és még jobban megemelte a hangját. Én pedig más ötlet híján engedelmeskedtem. Bent Egy nő ült aggódó arccal, de amikor meglátott odaszökkent hozzám és behúzott a nappaliba egy kedves mosollyal. Ilyen kedves vámpír nem sok lehet a világon. Ahogy leültem , mindenki ott termett körülöttem és beszélni kezdett egy számomra még idegen vámpír, gondolom az apa szerepét játszhatja, mert ő volt kinézetre a legöregebb a 30-as évei elején. Az a nő amelyik behúzott ő lehet az anya. Ezt egyből felmértem. Alice boldog mosollyal jutalmazott meg. És nyitotta a száját.
- Nos Edward ők a szüleim Carlisle Cullen és Esme Cullen. Apa- anya ő itt Edward, akiről meséltünk. –csicseregte és egy hatalmas reccsenés hallatszódott kintről.
- Mit csinálnak kint a lányok? –kérdezte a családfő, mint most megtudtam Carlisle
Mindenki rám szegezte a tekintetét én meg kötelességemnek éreztem a kinti káoszról tájékoztatni őket.
- Hát… amikor megjöttem Rosalie nyitott ajtót és megkért engem, hogy menjek el, és ne jöjjek soha vissza. A monológjában megemlített valamit Belláról és erre Bella megjelent és üvöltözni kezdtek. Utána Bella rám parancsolt, hogy jöjjek be. –mondtam lehajtott fejjel – Ezután találkoztam veletek.
- Na, én megyek, leállítom Rose baby-t. Jazz te is gyere Bellát is le kell fogni. –kuncogta Emmett és még hozzá tette – Ne hogy úgy járjanak, mint múltkor!
- Na, ameddig a fiúk elintézik ezt a kis konfliktust, addig mesélj magadról. - szólt Esme barátságosan, de kihallatszott a hangjából az aggodalom.
- Hát… nem vagyok valami érdekes, inkább meséljetek ti magatokról. – próbáltam hárítani hisz nem mondhattam el nekik a teljes Igazságot, mert még a végén elkapnak az állítólagos „szüleim”.
- Majd egy kicsivel később. De ugye nem baj, ha felteszünk pár kérdést, fiam….- - Carlisle kérdése nem döbbentem meg, tudom mit akart tudni, hogy hogyan tudok én a vámpírokról. Na gyorsan ki kell találnom valamit, mert ennek rossz vége lesz.
- Hááááát…… rendben, beleegyezem –adtam be derekamat, és ekkor toppant be az ajtón szakadt ruhában Emmett és Jasper.
- Nagyon bedurvultak ezúttal és csak a folyó állította meg őket. Vizesek lettek és a fenti ablakokon ugrottak be hogy vegyenek valami nem vizeset. Én azt hiszem, hogy mi most felmegyünk, veszünk magunkra valami nem szakadtat… - röhögte Emmett és ez nekem is egy kis mosolyt csalt az arcomra. Hogy mért? Nem tudom
- Tehát akkor az első kérdésünk az lenne hogy mióta tudsz rólunk vámpírokról? –kérdezte a családfő
- Hát amióta az eszemet tudom, azt hiszem... - mondtam el a teljes igazságot
- Oké. Tehát vámpír családod volt? Vagy a szüleid meghaltak és vámpírokhoz kerültél? Vegák voltak, hogy életbe hagytak? –özönlöttek a kérdések.
- Vámpír családom volt, a szüleim meghaltak és Vega vámpírokhoz kerültem, pont, mint ti. De amikor felnőttem elhagytam őket, mert állandó veszélybe voltam mivel édesebb a vérem a szokottabbnál. –mondtam és csak kicsikét ferdítettem.
- Igen ezt mi is érezzük. De vallahogy Bellának a legédesebb van valami ötleted, hogy mért? –kérdezte
Hát hogyne lett volna. Aroék már több éve ezt a vámpírt keresték nekem, aki ha átváltoztat akkor különleges erővel ruház fel. És a sorsnak milyen kegyetlen humorérzéke van, pont belé szerettem. Ez olyan mintha a nagy könyvbe lenne irva. Ha most szüleim előtt lennék még szerintem meg is dicsértek volna. De én mire mennék vele…. Hah semmire….. De ez most nem számít elég bambán néznek rám mivel kb 2 perce meg sem szólalok.
- Nem nincs, nem értem neki miért intenzívebb az illatom. –hazudtam szemrebbenés nélkül habár a bűntudat elkezdet elemi erővel marcangolni.
Sok- sok ilyen kérdést tettek fel nekem és majdnem mindenre 50% igazat mondtam természetesen hazudnom kellet az apám és anyám nevénél. Örökbefogadóimról sem beszéltem. Idő közbe betoppant Emmett Jasper Rosalie és Bella.
Ezek után a délután után minden délutánt velük töltöttem iskolába voltam és a Cullen házba. A saját házamat csak kívülről vagy a hálószobámat láttam, esetleg a konyhát, de Esme istenien főz ahhoz képest, hogy vámpír és minden délután megtöm.
Azóta amióta letámadott Jessica azóta kerül engem Bella ami nem lep meg. Egyik délután Emmettel egy vámpíros horror filmet néztem, mikor Bella suhant a nagy plazma tv elé és csípőre tette a kezét.
- Emmett, mivel Rosalie a te dzsipedet javítja, ki tolhatnád a seggedet hozzá, egyébként is a te barátnőd! –mutatott rá, majd én következtem – Te pedig gyere velem fel légy szíves.
- Hééééé –szólalt meg Em – Mért én? Biztos, hogy téged akart befogni csak lusta vagy
- Igen engem akart, de mivel a te kocsid…. –hagyta függőben Bella a mondatot és Emmett beadta a derekát.
- Jólvan megyek…. – vigyorgott – Megint én leszek az emelő
Ezzel el is futott én meg kérdőn Bellára néztem, aki megfogta a kezem és elkezdett a 2 emelet felé húzni ahol az ő szobája volt. Amint odaértünk elengedett majd belépve a szobájába engem is beinvitált. Már egészen megszokta az illatom, már levegőt is tud venni a közvetlen környezetembe.
- Figyelj Edward, mivel állandóan ittvagy úgy gondolom, hogy én elköltözök… -mondta lehajtott fejjel és nekem a szivem darabokra sőt szilánkokra tört.
- Ne ne tedd ezt könyörgöm… -már majdnem hangtalanul mondtam
- De ami köztetek volt Jessicával én azt nem tudom semmissé tenni és láthatólag nem akartál ott semmit sem tenni ami nagyon zavart – nézett rám könyörgőn
- De nem akartam azt a csókot sőt amint tudtam kiszabadultam – én is hasonlóképp nézhettem ki
- De Edward, ez így nem mehet tovább sajnálom de nem, vagy te mész el vagy én. Mindenkinek az lesz a legjobb ha én tűnök el a színről. – Bella már annyira kétségbeesetten mondta, hogy már elviselhetetlen volt
- Szia Edward, ez az utolsó, hogy engem látsz! –búcsúzott el és az ajtó felé vette az irányt, de én a csuklója után kaptam és az ajtóhoz nyomva megcsókoltam. A csók szenvedélyes, lágy volt. Az ajkai pontos precizitással illetek enyémbe. Csókunkat én szakítottam meg és mindketten zihálva néztük egymás vágytól izzó szemeit
- Még most is el akarsz menni? - kérdeztem akadozva és attól tartok, ha most igent mond akkor abba belepusztulok.
- Hát…… -kezdte és a gyomromba a gombóc 1000x sére nőtt vártam az „ítéletet” ami megváltoztatja az életem, hogy milyen irányba arról fogalmam sincs.

Mi lett volna ha.... 4. fejezet

4. fejezet
Ez nem lehet, mért pont velem…?
(Edward szemszög)
Jessica, Bella és én még az erdőben voltunk, amikor egy sanda pillantást vetett a hárpia szívszerelmemre és olyat tett, amitől még gondolatba is kirázna a hideg. De ez sajnos nem gondolat, és sajnos nem tudom visszavinni az időt mielőtt még idejött, volna, pedig mennyire szeretném, el sem hiszem mennyire, hogy csak kettesben legyek ezzel a gyönyörű teremtéssel, aki már nem szomorúan, hanem csalódottan mérgesen és lemondva néz rám, és a hárpiára. Más szót nem tudok mondani rá, ami kedvesebb, lenne egyszerűen még a hideg is kiráz, ha ránézek, vagy esetleg megszólal, ami valljuk, be gyakran előfordul… sajnos…
Megcsókolt. Erőszakosan nyomta a száját az enyémre és én amennyire csak tudtam elhúzódni megtettem. De már annyira elhátráltam, hogy egy fának ütközve kellet megvárnom amig levegőt nem akar venni. Amikor ez megtörtént akkor én azonnal kiszabadítottam magam mert már nem szorított kicsit sem a fához hanem elkezdte igazgatni a haját ami (szerintem) cseppett sem lett kócosabb a szokottabbnál de eközben megpróbált csábos pillantást vetni felém ami kicsit sem sikerült neki. Amikor megtöröltem a számat az undorító íztől akkor rögtön Bella irányába kezdtem nézni, de ő egy szomorú kiskutyát megszégyenítő pillantásba részesített majd magára öltött egy keserű maszkot.
- Bella… –kezdtem volna és már indultam volna megérinteni a kezét, de elhúzta és csak ennyit mondott:
- Legyetek nagyon boldogok… - és elkezdett emberi tempóba közelíteni a fák közé
- Ne – akartam mondani, de már eltűnt és hangos reccsenéssel adták meg magukat a fák amerre futott.
- Nyugi cuki pofa, ha engem kipróbálsz ez az olcsó kis szűzribi nem fog kelleni neked…. – mondta Jessica kárörvendőn, amire felment bennem a pumpa és úgy gondoltam, hogy most megyek, míg meg nem bánom és olyat teszek, amit nem szeretnék….. habár szeretném de nem ütnék meg egy nőt sem bármennyire visszataszít és utálom és az sem hogy egy minden lében kanál szörny. Tehát az elmenekülés mellett döntöttem és mivel nem hallottam már erdőirtásra hasonló hangokat ezért felvettem a nyúlcipőt és szépen elkezdtem haza menni. Jessica egészen a házam ajtójáig követett, mint egy hűséges pudli.
- Jajj édes nem hittem volna, hogy a lakásodhoz fogsz vinni és bemegyünk – próbált kacérkodni
- Jessica egy ne kövess, mint egy kutya mert nagyon elegem van belőled és ha így haladsz veszek neked kutyatápot ha követsz. – ajánlottam fel, amit már kb. 20 perce eldöntöttem
- Ezt, hogy érted hisz nem mentél avval a túlexponált bölénnyel – és közben mosolygott, nekem itt telt be a pohár és rávágtam az ajtómat.
- De hát cukor falat… - kezdte az ablakomba én szépen lehúztam előtte a redőnyt.
- Eddy fiú nem kell így a cukorfalat szívedre venni a dolgokat….. – kezdte – Majd én, megvigasztallak.
- Jessica honnan a jó édes fenébe képzelted, hogy tetszel nekem. Menj Mike- hoz ő szereti a ribancokat, de én NEM és könyörögve kérlek, hagyj engem nyugodtan – üvöltöttem ki az ablakon és ő összehúzta magát mintha ő lenne a sértett.
Erre megforgattam a szememet és ezen az ablakon is lehúztam a redőnyt mikor minden ablakkal végeztem, akkor elégedetten mentem a hűtőhöz vettem elő a tegnapi pizzából meg egy 2l Colát és szépen leültem a nappalimba és elkezdtem nyamnyogni a pizzát, holott nem itt kellett volna lennem, Bella mellett, szerintem nem kellett volna bezavarnom az életébe. Igen az lesz a legjobb, ha én most szépen elhúzok a balfenékre. Amint én ezt szépen komódosan kigondoltam a pizzából és a Cola ¼ ből már semmi nem volt. Úgy látszik mégis éhes voltam. Elkezdtem bepakolni, vagyis inkább visszapakolni a dolgaimat a dobozokba. Az egyik dobozt vittem el a kocsimig, amikor beértem a házba és vettem fel a könyvek feliratú dobozt mikor valaki megkocogtatta a vállam és én meg majdnem szívimfartust kaptam a kis koboldszerű vámpírtól, aki nagyon mérgesen dühösen és szerintem most azonnal letépné a fejem, ha nem lenne wega.
- Idefigyelj Edward Anthony Masen. Ha csak úgy gondolod, hogy megbántod a nővéremet és csak lelépsz, nagyon tévedsz!!! Most azonnal kipakolsz! –mondta és eközben bájosan mosolygott, én még haboztam megtenni kérésér, mert nem hiszem, hogy nővére előtt most az ember kategóriába tartozom- e – Ha nem teszed akkor nagyon, nagyon mélységesen és visszavonhatatlanul megbánod. – fenyegetett és már nincs, mit vesztenem úgy gondolom.
- Jól van de megmondanád, hogy jöttél be? –kérdeztem vigyorogva hisz tudtam, hogy az emeleten nyitva hagytam az ablakot és így simán be tudott jönni
- Hát az úgy… - kezdett dadogni és én szépen az arcába nevettem.
- Hé, ez nem szép én itt a megfelelő magyarázatot próbálom kihozni, amit egy vámpír képes és te buta ember az arcomba nevetsz! –mondta 2 perc után, amikor üveges tekintetébe hahotáztam úgy hogy még ő is mosolygott.
- Tehát neked is van képességed – gondoltam egyszerűen
- Igen jövőbelátó vagyok. –mondta büszkén
- Te akkor hol a fekete macskád és a seprűd? –viccelődtem, milyen más mindenkivel a hangulatom…
- Azok a boszorkányok agyalágyult. –nevette
- Tényleg léteznek? –tettem fel a kérdést, ami épp most jutott eszembe, habár még a nevét sem tudom.
- Nem léteznek, csak alakváltók mi vérfarkasok és félvérek vannak. – vette elő tudálékos énjét.
- És amúgy, hogy hívnak? –kérdeztem
- Alice Mary Brandon Cullen, szolgálatára uram – pukedlizett előttem és nyújtotta a kezét felém
- Edward Anthony Masen Vo… – és észbe kaptam és köhögő rohamnak próbáltam álcázni a Vo -t
- Mit is mondtál Vo… –kezdte, de valahogy le kellett szerelnem…
- Á csak félrehallottad tudod, hogy megy ez… - kezdtem, de ennyire idióta én sem lehetek… hogy hallhat valamit félre egy vámpír…
- Mindegy… - mondta és nagyon gyanúsan méregetett
- Bocsi Alice de sok az idő és még tanulni sem tanultam még meg még akkor visszapakolok mindent –kezdtem bele a kő kemény mellébeszélésben
- Ja jó akkor én most megyek is nem zavarlak. –mondta és még gyanúsabban méregetett, féltem, hogy ki esik a két aranybarna szempár a helyéről.
- Oké Helló – köszöntem el és most a változatosság kedvéért az ajtómon távozott.
Elkezdtem visszapakolni és röpke 2 óra alatt kész is lettem. A másik röpke 2 órát tanulással és egyéb teendőimmel töltöttem. Utána elmentem fürdeni és eltenni magam holnapra.