Glitter képek

2010. január 2., szombat

Mi lett volna ha.... 4. fejezet

4. fejezet
Ez nem lehet, mért pont velem…?
(Edward szemszög)
Jessica, Bella és én még az erdőben voltunk, amikor egy sanda pillantást vetett a hárpia szívszerelmemre és olyat tett, amitől még gondolatba is kirázna a hideg. De ez sajnos nem gondolat, és sajnos nem tudom visszavinni az időt mielőtt még idejött, volna, pedig mennyire szeretném, el sem hiszem mennyire, hogy csak kettesben legyek ezzel a gyönyörű teremtéssel, aki már nem szomorúan, hanem csalódottan mérgesen és lemondva néz rám, és a hárpiára. Más szót nem tudok mondani rá, ami kedvesebb, lenne egyszerűen még a hideg is kiráz, ha ránézek, vagy esetleg megszólal, ami valljuk, be gyakran előfordul… sajnos…
Megcsókolt. Erőszakosan nyomta a száját az enyémre és én amennyire csak tudtam elhúzódni megtettem. De már annyira elhátráltam, hogy egy fának ütközve kellet megvárnom amig levegőt nem akar venni. Amikor ez megtörtént akkor én azonnal kiszabadítottam magam mert már nem szorított kicsit sem a fához hanem elkezdte igazgatni a haját ami (szerintem) cseppett sem lett kócosabb a szokottabbnál de eközben megpróbált csábos pillantást vetni felém ami kicsit sem sikerült neki. Amikor megtöröltem a számat az undorító íztől akkor rögtön Bella irányába kezdtem nézni, de ő egy szomorú kiskutyát megszégyenítő pillantásba részesített majd magára öltött egy keserű maszkot.
- Bella… –kezdtem volna és már indultam volna megérinteni a kezét, de elhúzta és csak ennyit mondott:
- Legyetek nagyon boldogok… - és elkezdett emberi tempóba közelíteni a fák közé
- Ne – akartam mondani, de már eltűnt és hangos reccsenéssel adták meg magukat a fák amerre futott.
- Nyugi cuki pofa, ha engem kipróbálsz ez az olcsó kis szűzribi nem fog kelleni neked…. – mondta Jessica kárörvendőn, amire felment bennem a pumpa és úgy gondoltam, hogy most megyek, míg meg nem bánom és olyat teszek, amit nem szeretnék….. habár szeretném de nem ütnék meg egy nőt sem bármennyire visszataszít és utálom és az sem hogy egy minden lében kanál szörny. Tehát az elmenekülés mellett döntöttem és mivel nem hallottam már erdőirtásra hasonló hangokat ezért felvettem a nyúlcipőt és szépen elkezdtem haza menni. Jessica egészen a házam ajtójáig követett, mint egy hűséges pudli.
- Jajj édes nem hittem volna, hogy a lakásodhoz fogsz vinni és bemegyünk – próbált kacérkodni
- Jessica egy ne kövess, mint egy kutya mert nagyon elegem van belőled és ha így haladsz veszek neked kutyatápot ha követsz. – ajánlottam fel, amit már kb. 20 perce eldöntöttem
- Ezt, hogy érted hisz nem mentél avval a túlexponált bölénnyel – és közben mosolygott, nekem itt telt be a pohár és rávágtam az ajtómat.
- De hát cukor falat… - kezdte az ablakomba én szépen lehúztam előtte a redőnyt.
- Eddy fiú nem kell így a cukorfalat szívedre venni a dolgokat….. – kezdte – Majd én, megvigasztallak.
- Jessica honnan a jó édes fenébe képzelted, hogy tetszel nekem. Menj Mike- hoz ő szereti a ribancokat, de én NEM és könyörögve kérlek, hagyj engem nyugodtan – üvöltöttem ki az ablakon és ő összehúzta magát mintha ő lenne a sértett.
Erre megforgattam a szememet és ezen az ablakon is lehúztam a redőnyt mikor minden ablakkal végeztem, akkor elégedetten mentem a hűtőhöz vettem elő a tegnapi pizzából meg egy 2l Colát és szépen leültem a nappalimba és elkezdtem nyamnyogni a pizzát, holott nem itt kellett volna lennem, Bella mellett, szerintem nem kellett volna bezavarnom az életébe. Igen az lesz a legjobb, ha én most szépen elhúzok a balfenékre. Amint én ezt szépen komódosan kigondoltam a pizzából és a Cola ¼ ből már semmi nem volt. Úgy látszik mégis éhes voltam. Elkezdtem bepakolni, vagyis inkább visszapakolni a dolgaimat a dobozokba. Az egyik dobozt vittem el a kocsimig, amikor beértem a házba és vettem fel a könyvek feliratú dobozt mikor valaki megkocogtatta a vállam és én meg majdnem szívimfartust kaptam a kis koboldszerű vámpírtól, aki nagyon mérgesen dühösen és szerintem most azonnal letépné a fejem, ha nem lenne wega.
- Idefigyelj Edward Anthony Masen. Ha csak úgy gondolod, hogy megbántod a nővéremet és csak lelépsz, nagyon tévedsz!!! Most azonnal kipakolsz! –mondta és eközben bájosan mosolygott, én még haboztam megtenni kérésér, mert nem hiszem, hogy nővére előtt most az ember kategóriába tartozom- e – Ha nem teszed akkor nagyon, nagyon mélységesen és visszavonhatatlanul megbánod. – fenyegetett és már nincs, mit vesztenem úgy gondolom.
- Jól van de megmondanád, hogy jöttél be? –kérdeztem vigyorogva hisz tudtam, hogy az emeleten nyitva hagytam az ablakot és így simán be tudott jönni
- Hát az úgy… - kezdett dadogni és én szépen az arcába nevettem.
- Hé, ez nem szép én itt a megfelelő magyarázatot próbálom kihozni, amit egy vámpír képes és te buta ember az arcomba nevetsz! –mondta 2 perc után, amikor üveges tekintetébe hahotáztam úgy hogy még ő is mosolygott.
- Tehát neked is van képességed – gondoltam egyszerűen
- Igen jövőbelátó vagyok. –mondta büszkén
- Te akkor hol a fekete macskád és a seprűd? –viccelődtem, milyen más mindenkivel a hangulatom…
- Azok a boszorkányok agyalágyult. –nevette
- Tényleg léteznek? –tettem fel a kérdést, ami épp most jutott eszembe, habár még a nevét sem tudom.
- Nem léteznek, csak alakváltók mi vérfarkasok és félvérek vannak. – vette elő tudálékos énjét.
- És amúgy, hogy hívnak? –kérdeztem
- Alice Mary Brandon Cullen, szolgálatára uram – pukedlizett előttem és nyújtotta a kezét felém
- Edward Anthony Masen Vo… – és észbe kaptam és köhögő rohamnak próbáltam álcázni a Vo -t
- Mit is mondtál Vo… –kezdte, de valahogy le kellett szerelnem…
- Á csak félrehallottad tudod, hogy megy ez… - kezdtem, de ennyire idióta én sem lehetek… hogy hallhat valamit félre egy vámpír…
- Mindegy… - mondta és nagyon gyanúsan méregetett
- Bocsi Alice de sok az idő és még tanulni sem tanultam még meg még akkor visszapakolok mindent –kezdtem bele a kő kemény mellébeszélésben
- Ja jó akkor én most megyek is nem zavarlak. –mondta és még gyanúsabban méregetett, féltem, hogy ki esik a két aranybarna szempár a helyéről.
- Oké Helló – köszöntem el és most a változatosság kedvéért az ajtómon távozott.
Elkezdtem visszapakolni és röpke 2 óra alatt kész is lettem. A másik röpke 2 órát tanulással és egyéb teendőimmel töltöttem. Utána elmentem fürdeni és eltenni magam holnapra.

9 megjegyzés:

  1. nagyon jó lett:D várom a folytit

    VálaszTörlés
  2. lécci sies a folytatással nagyon jó a történeted
    LiLi

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm mindkettőtöknek!
    Hát a folytatásról annyit, hogy ez nem mostanába fog bekövetkezni mert mostmár nagyon szeretbék sierni a suliba a felvéveli miatt. Ha lesz a láthatáron friss akkor majd irok chatbe vagy előrejelzésbe.

    VálaszTörlés
  4. Szija:))) Most találtam és nekem nagyon tetszik:)) várom a folytatást..
    Pusz

    VálaszTörlés
  5. Szia
    nagyon jó mind a két töri :)
    remélem nemsokára le friss

    VálaszTörlés
  6. hello!
    egyet értek a többiekkel nagyon jó a törid.
    remélem sikerült javítanod a félévin.
    plíííz sies a frissel már nagyon várom...:D

    VálaszTörlés
  7. jaj mielőbb frisselj légyszi, nagyon tetszik a történeted, totál új szemszög, ( Edward Voltur,ez tök jó!) kiváncsi leszek mit hozol ki belőle, nagyon várom már hogy folytasd. remélem sikerült a suliba minden, és akkor ezzer fogsz nekünk újakat hozni. Anita

    VálaszTörlés
  8. Szisztok!
    Nagyából minden sikerült a suliba!:)
    Köszönöm mindenkinek, a bizalmat!
    Hurrá 10 rendszeres olvasóm lett:D :P
    A frissről pedig annyit hogy Mi lett volna ha... lesz és a hétvégére esedékes:P
    Na sziasztok addig is a twilight legyen veletek:D:D

    VálaszTörlés
  9. Szia!

    Örülök hogy rátaláltam erre a kincsre, a másik történet nem kötött le annyira, de ez fantasztikus!
    Beállok a sorba és én is várom a folytatást a többi sorstársammal együtt! :D

    VálaszTörlés

Előrejelzés

A frissek sorozata: MINDEN HÉTEN SZOMBAT VAGY VASÁRNAP....
FENN A Halhatatlan Szerelem
7 KOMMENT ÉS KAPTOK MAJD VMIKOR FRISS FEJEZETET..:D
Játékot hirdetek.... aki a legelső komit írja és mellé mellékel egy e-mailt az megkapja a soron következő fejezet 1. oldalát....