Sziasztok!!!!
Sajnálom, nagyon nagyon sajnálom...
Előre láthatólag ez az utolsó fejezet amit kaptok tőlünk:(
Nagyon nehéz volt ezt a döntésemet meghozni... de már rég érlelődött bennem hogy itt a vége. Imádok irni, nagyon nagyon nagyon hálás vagyok annak aki végig itt maradt és sokszor támogatott és segített nekem... Anniyra szeretek írni és titeket is... lázas izgalom fogott el mindig amikor olvastam a kommenteket.... és annyira fájó szívvel hagyom abba.... de sajnos muszály.... nincs időm írni. Suliba kell járnom Jól tanulnom. Nem megy az írás és nem szeretnék olyan lenni aki csak fél évente tud rászánni egy kis időt írni....
Annyira sajnálom, és majd beleszakad a szívem hogy egy év alatt egyik történetemet sem tudtam befejezni....
Nagyon nagyon hálás vagyok nektek... és köszönöm ezt a majdnem 1 évet ami sokszor olyan izgalmakkal telt....:')
Remélem nem haragszotok rám nagyon.....
A következő lehetőségek vannak:
1. Nyitva hagyom a blogot és néha ha időm engedi kissebb novellákat irnák nektek...
erről lesz kirakva egy szavazás!!!
2. Amit szívesen felajánlok hogy akit érdekel az írjon nekem a wowszeri@freemail.hu -ra és megtudhatja hogy mi lett volna a vége a történeteknek....
3. Itt alul megjegyzésbe kérdezzen mindenki amit akar és válaszolok rá.
Ennyit akartam... mégegyszer köszönöm a belémvetett bizalmat..és hogy kitartottatok melletem.....:(
Szeretlek Titeket....
Ildella
ui.: A fejezetért bocsánat hogy össze lett csapva....











Mi lett volna ha… 11 fejezet


Érzések és döntések
(Bella szemszöge)
Elment….. egy utolsó szerelmes csók és vége minden értelemben ez a véget jelenti….. az én végemet hisz’ hogy élhetnék a szerelmem nélkül?? Talán….. remélhetőleg a Volturi vége….
Edward félemberi mivoltának vége…. Mindennek vége. Már-már nem is tudom, hogy lehetnék még ennél is jobban pesszimista… talán már nem…de ki tudja…. Talán csak Jasper, aki amióta Edward elment , gyors vadászatra hivatkozva ő is lelépett…. Nem birta tovább. Alice szerint annyira kiakadt, hogy Alaszkáig futott…. Addig meg sem állt. Szegény tényleg sajnálom… miattam van minden…. vagyis hát Jasper szökése…… meg az hogy Edward belém szeretett….. meg hogy az az átkozott Félix ide jött ebbe az eldugott kis semmi városba….. és itt találta életem szerelmét. Ha én nem lettem volna itt…. Akkor máshol látogatott volna meg…. Ahol nincs Edward…. és akkor a Volturi még mindig keresné…
De akkor is… mindennek vége és ezen nem tudok sajnos változtatni … az összes álom az összes szép emlék kettétörött, mint egy üvegszív…. Ami már csak kicsi szúrós fájdalomkeltő szilánkká válik…. Ami mindenkinek csak fájdalmat okoz, aki csak hozzányúl, vagy közvetlen közelébe férkőzik. Ez vagyok Én egy összetört üvegszív… ami már csak fájdalmat tud okozni aki annyira fájdalmasan összetört, hogy már csak egy ember bírja nagy nehézségek árán összerakni…. De az az ember jelen helyzetben nincs jelen… és nem is lesz jelen sajnos….. és ahogy én gondolom nem is lesz. Elintézi a Volturit és talál nálam egy sokkal szebb vámpírlányt… Nem lesz olyan mint régen nem fog elbűvölőnek tartani mert egy közöllünk.. már nem vagyok számára különleges… sajnos.
Már nincs az a varázs bennem ami volt… már nem tart gyönyörűnek… még talán a szépet sem közelítem meg….. nem nyújthatok semmi mást neki amit egy sokkal szebb okosabb intelligensebb és csodálatosan varázslatosabb vámpírlány erős tehetséggel ami Edward mérhetetlen erejéhez felér megadhat neki.
Én hozzá képest egy nagy nulla vagyok… sajnos.
De tudod mit Bella Ő elment… nem jön vissza.. Soha. Törődj bele, lépj tovább….
Ne sajnáltasd magad…. Kelj fel erről az átkozott kanapéról és kezdj új életet ….
Ahol titokban őrizgetheted az emlékeket, de a külvilág számára nemtörődömséget és kiegyensúlyozottságot rendíthetetlenséget mutatsz. Ez az ez lesz a helyes… nem tehetem azt hogy a mély depresszióm miatt az egész család széthulljon mint egy kártyavár. Tennem kell azért, hogy jobb legyen… nem várhatom hogy a sült galamb a számba repüljön.
Ezekkel a gondolatokkal pattantam fel a kanapémról majd egy határozott mozdulattal már ki is ugrottam az ablakon a pénztárcámmal a kezembe és a garázs felé vettem volna az irányt ha egy pöttöm idegesítő vásárlásmániás kobold vámpír elém nem állt volna és könyörgő boci szemeit bevetve el nem kezdett volna szívszorítóan fájdalmasan kérlelő hangon megszólalni.
- Bella légyszi légyszi légyszi légyszi…. Úgy le vagyok törve….. ezen a bús melankóliámon csak vásárlás segíthet…. Légyszi vigyél magaddal…. – könyörgött és már a kis kezét is összetette
- Alice egyedül is elmehetsz bármikor…. Figyelj nem vagy kislányka, már akinek fognia kell a mamájának a kezét mert fél egyedül bemenni a félelmetes városba. – feleltem célozva arra hogy most nem szeretnék olyan sok ideig ténferegni amíg a húgom felvásárolja az egész plázát
- Tudom, tudom…. De akkor is …. Egyedül nem jó….. higgy nekem….. nem megyünk, be annyi boltba ígérem….. – felelte és még jobbam meresztette a hatalmas boci szemeit
- Ajjjjjjj Alice most nem bocsi. El akarok valamit intézni amihez magány szükséges – feleltem elszántan de megtörtem amikor megláttam elkeseredett boci szemeit, ami ha tudnám hogy tehetségtelen- azt mondanám hogy könny szökött a szemeibe.
– Na jó most nem jöhetsz de ha mondjuk 3 óra múlva találkozunk Port Angelesi pláza aulájában, úgy hogy te nem jöhetsz előbb még a városban sem…. Mert tudod jól hogy úgy is megérzem….. akkor oké gyere és rendezünk csak mi ketten egy csajos vásárlósdit….. – fejeztem be végre kicsit elhúzódott monológomat, ami hatására Alice a nyakamba vetette magát és őrült módjára skandálta a köszönöm szót.
Amint végre kiszabadítottam magam húgom vasmarkának szorításából máris beugrottam a kocsimba és száguldoztam Port Angels felé, de előbb egy éles fékezéssel megűltam kedvesem háza elé és felugorva az ablakon szépen beslisszoltam. Meg sem álltam a szobájáig. Tudom hogy nem szép dolog amit csináltam és amit tenni fogok de ezt muszály… kell hogy emlékezhessek…. Igen ez egy vámpír szájából biztosan röhejesen hangzik de akkor is nekem erre a csöpp fájdalomra szükségem van. Igen akár mondhatni, hogy mazoista vagyok… Lehet hogy tényleg igaz de akkor is kell ez akis fájdalom hogy tudjam hogy igaz volt hogy egy embert szerettem és még most is szeretek….
De Bella megint már csak rajta gondolkodsz….. ez igy nem jó nem fog működni, amit kigondoltál nem rég…. Nem fogsz magadba zuhanni….. annyira…. –róttam meg magam aztán egy elég röheLYes gondolat csúszott megint a fejembe…
- Amúgy gondolkodtál már gondolati Bellám azon, hogy kicsit skrizrofrén hajlamokkal rendelkezünk? – gondoltam és nem bírtam nem kiröhögni saját magam a gondolataim miatt…
Ez azért már durva.. de lehet, hogy csak a gyász a féltés az aggodalom és a szerelem ezt váltja ki belőlem.
Összeszedtem a házból pár Edwardra emlékeztető tárgyat képeket satöbbit…
Visszapattantam a kocsiba majd ténylegesen elindultam Port Angelesig. Majd bementem a plázába és célirányosan elindultam. Először bementem a legelső ékszerboltba, amit találtam és vettem magamnak egy szép fehérarany láncú fehérarany szegényes kristály szívecskét. Amint ezt megvettem rögtön mentem egy papírírószer boltba ahol egy szép képalbumot vettem és egy nagy rengeteg lapos gyönyörű naplót amin szép absztrakt minták és egy oroszlán volt, kis lakatot is kaptam hozzá… majd vettem még pár borítékot és szép levélpapírt. Ezzel is végezve elmentem egy bútorboltba ahol kérés szerint csinálnak különféle bútordarabokat….. persze borsos árért ami engem cseppet sem érdekelt….
Csináltattam két ládikát az egyik faborítású nagy méretű ládika öntöttvas csattal, a másik pedig közepes méretű ládika, ami pont belepasszolt a nagy ládikába az pedig teljes mértékben öntöttvas volt. A fa ládikára faragtattam egy gyönyörű szép félbetört szívet. Ezzel megint csak végezve elmentem egy csak arany megmunkálásával foglalkozó boltot ahol lemásoltattam a napló kulcsát és kiöntettem fehér aranyból és végül rárakattam a nyakláncomra a kristályszív melé. Amikor ezekkel kész voltam ránéztem az órára és akkor vettem tudomásul, hogy már több mint két óra eltelt és nem vagyok készen teljesen. Gyorsan kivágódtam a parkolóba és elmentem egy Port Angelesi bácsihoz, aki csak széfekkel foglalkozik ki is néztem egy közép méretűt, ami nekem tökéletes lesz…. Megvettem ezt is majd mivel megint az órára pillantottam gyorsan vissza is mentem a plázához ahol megláttam a pláza előtt Alice toporogni.
- Késtél!!!!! – rótt meg azonnal
- Jó, bocsi….. de volt néhány elintézni valóm, de itt vagyok nem? – kérdeztem
- Jó oké… de menjünk, mert alig várom, hogy vásárolhassak…. – mondta mosolyogva – Amúgy mért láttam azt hogy egy szállítófiú hoz nekünk egy széfet? – kérdezte felhúzott szemöldökkel
- Én vettem a széfet nekem kell!!!! – válaszoltam határozottan – Amúgy mikorra érkezik…?
- Várj egy picit és megmondom… - válaszolta majd a a jövőbe nézett – Este amikor hazérünk akkor veszi át Emmett.
- Oké akkor hajrá vásárlás…. – mondtam és belevetettük magunkat a vásárlásba…
Sok cuccot vettem magamnak…. Szerintem túl sokat is és a legtöbbje felesleges….. mint például egy tengerkék koktélruha hozzá való Kristály égszer szettel. Én azt mikor venném fel nem tudom….. de Alice ragaszkodott hozzá.
Végre végeztünk a vásárlással…. és mindketten kedvet kaptunk egy mozizáshoz…. Ígyhát beültünk a moziba egy paródiára….. a film úgy volt megcsinálva, hogy közbe volt egy narrátor aki ecsetelte amit már alapból is láttunk…..

Nagyon sokat nevettünk ez alatt a film alatt….
De akkor néztünk a legnagyobbat, amikor a két főszereplő férfiról kiderült, hogy melegek…
Így hangzott az a rész:

- Williams az alkony bársonyos simogató fényében megölelte Jack-et. Williams szemében apró kicsi könnycsepp csillant, meg ami végigcsordult melegségben duzzadó arcán, amit Jack letörölt apró könnyed lágy mozdulattal….. Miközben egymás szemébe néztek rájuk támadt skájvóker Lajos és csubatka ezek után jött Harry Potter is aki kisgatyába rohangálva seprűvel verte őket. Amikor mindezt túlélték, nagyot sóhajtottak majd lágy csók után elmentem aludni.
Hát igen a vége nem volt valami frappáns de nekem így is tetszett…. és ami a legjobb volt hogy nem gondolkodtam Szerelmemen aki épp fogalmam sincs hol van és lehet hogy az életéért kűzd.
Amikor a filmnek vége volt mosolyogva mentünk ki a moziból és Alice szólt h fél óra múlva érnek a szállítók a házhoz, ezért h túlméretezett bátyám ne szedje szét a cuccaimat…. haza mentünk.
Amikor hazaértünk pár perccel rá jött a szállító is és én szépen átvettem a cuccaimat. Megkérdezte vagy ötször, hogy nem kell e segítség, merthogy nagyon nehéz…. de gyorsan lepattintottam azzal a magyarázattal, hogy van elég férfi a háznál… ekkor kijött Emmett a házból karba font kezekkel és hát a kiszállító fiú kicsit megijedt…. ennyit az erős férfiakról.
Bementem a szobámba majd szépen leraktam a dolgaimat a földre leültem melléjük….. és elkezdtem nézegetni a dolgaimat. Már csak arra lettem figyelmes, hogy hangtalanul zokogok.
Na Edward…. remélem jól vagy.. vigyázz magadra szerelmem…. ég veled…. remélem megtalálod a hozzád valót, és boldog leszel az örökkévalóságig…

Pár hét múlva.
Nem hallottunk még semmi új információt se a Volturi felől se Edward felől….
Én minden nap a jól megszokott maszkot mutatom, amin nincs különösebb érzelem. És minden estét a fájó emlékek felhánytorgatásával töltöm. Nekem ez így jó ha külső szemlélő látna akkor azt hinné hogy mazoichta vagyok….
Most szombat van …… 4 hete hogy elment….. Elmentünk egy közös családi vadászatra, amikor megéreztük egy nomád vámpír illatát.
Meg is találtuk pár perc múlva.

Halhatatlan Szerelem- Utolsó Szívdobbanás 9. fejezet

Sziasztok!!!!
Itt Ildella, és meghoztam a frisset... bocsi hogy csak most viszont elkezdődött a suli meg minden... én a gimi elsőt kezdtem ami még mindig elég húzós igy hát alig marad időm írni.... meg a másik ok hogy mért nem volt fenn hamarabb az az h nem volt meg sokáig a kért kommenthatár... de ugy döntöttem hogy lecsökkentjük a kommenthatárt így csak 7 db. komment után rögtön jön a friss... vagy is hát nem rögtön mivel iskolába járunk mind ketten Fannyval ezért ha kész lesz akkor rakom fel rögtön vagy én vagy fanny, a frissekre általában hétvégén számítsatok, szerintem vasárnaponként HA meglessz a 7 komment....
Ezt a fejezetet Fanny írta ugyh őt halmozzátok el sok dicsérő szavakkal mert szerintem fantasztikus lett:D
Na ennyit akartam...
Annak az olvasóinknak akiknek szintén iskola kezdés volt azt üzenem hogy kitartást:D
Aki meg már dolgozik.... hát annak is... csak éppen nagyobb kitartást:D
Na nem tudom h ez a kis bejegyzésem a friss előtt mennyire volt érthető mert nagyon éhes vagyok... és éhesen nem tudok gondolkodni:D Meg most értem haza a suliból és rögtön hozom nektek a frisst:D Lehet szeretni....
Sziasztok jó olvasást:
Ildella&Fanny97








Halhatatlan Szerelem – Utolsó szívdobbanás 9.fejezet
Felszabadultság….
(Bella szemszöge)

Már nyitottam a szám, hogy kimondjam gyűlölöm. És végre elég legyen a fájdalmaimból. De ekkor nem jött ki hang a számom. És tudtam, hogy a szívem ismét legyőzte az eszem.
- Bella? - fogta meg a kezem Edward.
- Nem gyűlöllek. Akármennyire is utállak a tegnap éjszaka miatt, nem gyűlöllek. Viszont kérlek, azt ne várd el tőlem hogy azonnal a karjaidba boruljak és megbocsássak. Edward elhagytál! Évekig gyötörtek a rémálmok. Újra, és újra átéltem a szörnyű érzést ahogy azt mondod nem szeretsz. A szívem törted össze... - ültem le a hideg földre, miközben újra a zokogás kerülgetett.
- Sajnálom Bella... Én csak, reméltem hogy túllépsz rajtam. Megakartalak védeni. Attól, ami vagyok. De én szeretlek. Hidd el nekem. - karolta át vállaim. Ez megnyugtatott egy kicsit.
- Elhiszem, de nézz végig rajtam. Nem csak külsőleg változtam meg. Sok mindent... - itt megálltam. Kérdőn nézett rám. Mit tegyek? Mondjak el neki mindent? Charlie-t, Viktóriát, a terveimet?
- Bella mit titkolsz? Látom a szemeidben hogy félsz. Bella, tudod hogy nekem mindent elmondhatsz. - guggolt le elém. Háromszor átgondoltam mire megszólaltam, de úgy döntöttem hogy azt a részt egyenlőre még kihagyom hogy átakarok változni.
Te akartad... Miután elhagytál Viktória megfenyegetett. Azt írta meg levélben, hogy megöli Charlie-t ha nem megyek önszántamból a halálba. Az első levélnél nem mentem. A másodiknál hajlottam rá. Másnap mikor hazaértem a suliból megtaláltam Charlie holttestét. Így hát ideköltöztem, hogy Reneenek ne essen baja... Ezt titkoltam. Ezt nem akartam elmondani... - hadartam el mindezt zokogva.
- Bella ha én ezt tudom. Annyira sajnálom! Annyira hülye voltam. De soha többé nem hagylak el ígérem.
- Régen is ezt mondtad... Nincs rá garancia hogy nem töröd össze újra a szívem... - suttogtam megtörten.
- Megértem hogy nem bízol bennem. De tudok várni. Ha kell még ezerszer is meghódítalak Isabella... - suttogta, majd arcomba lógó tincseim fülem mögé tűrte, és egyre közelebb hajolt. Éreztem leheletét ajkaimon. Tudtam hogy meg akar csókolni. Az eszem vészesen ordított, Ne! Még nagyobb fájdalmat akarsz magadnak? De a szívem már megnyerte ezt a háborút, így arra hallgattam, és nem toltam el Edwardot. Megcsókolt, és én visszacsókoltam, majd közelebb húztam magamhoz. Ő is még közelebb vont magához, majd ledöntött a földre mellém feküdt, és mellkasára húzott.
- Szeretlek Isabella. Szeretlek, és mindörökké szeretni foglak. Sajnálom ami a múltban történt, sajnálom amit tegnap este tettem. Nem tudom mi ütött belém. Ahelyett hogy magyarázkodtam volna, rád vetettem magam és...
- Edward fogd be! Ha jól emlékszem én sem ellenkeztem, olyan hevesen...
- De...
- Nincs de... amúgy.. hogy hogy kibírtad? Mármint, hogy nem öltél meg?
- Nem tudom... valószínűleg azért mert a hiányod mindent felemésztet bennem, kivéve az irántad érzett színtiszta szerelmem. És ezért nem csábít már a véred illata. - szippantott egy mélyet a hajamból.
- Aha. - mormogtam, majd mindketten csöndbe burkolóztunk.
- Szóval szőke haj, mélyen dekoltált pólók, miniszoknyák, magassarkúk, és száguldozás? - kérdezte mosolyogva. Én csak megrántottam a vállam.
- Miután elhagytál bármikor belenéztem a tükörbe téged láttalak. És a régi életemet. Stílust váltottam... Talán nem tetszik? - kérdeztem flegmán.
- Nem érdekel hogy hogy nézel ki. Felőlem mászkálhatnál akár kopaszon és meztelenül is. Téged szeretlek. Nem a kinézetedet... Bella... - fogta két keze közé arcom - megértem hogy neked ez most nagyon nehéz. De kérlek csak egy kicsit légy felszabadultabb.
- Legyek felszabadultabb? - ízlelgettem a szavakat. Rendben van Edward Anthony Masen Cullen. Felszabadult leszek...
Ekkor egy hihetetlen ötlet ugrott be. Mindig is imádtam fogócskázni. Legyek felszabadult? Hát te akartad...
- Kapj el! - pattantam fel a földről, majd futásnak eredtem. Persze, pár méter futás után megbotlottam. Már felkészültem a kavicsos föld okozta vágásokra, és pár másodperc múlva meg is éreztem a hideget az arcomnak csapódni. De a fájdalom nem jött. Félve nyitottam ki a szemem, amit időközben becsuktam, és Edward mosolygós tekintetével találtam szembe magam.
- Mond csak, hányszor estél el, amíg nem voltam melletted?
- Nem számoltam. - húztam össze a szemöldököm, miközben valami csípős beszóláson járt az eszem. Amíg viszont én gondolkodtam Edward ledöntött a földre, és lassan végigcsókolta állam vonalát, majd egy puszit nyomott szám szélére. Vártam hogy megcsókoljon, de ez nem történt meg. Ehelyett kérdőn nézett rám. Láttam a szemeiben hogy engedélyt kér arra hogy megcsókolhasson. Egy picit elmosolyodtam, majd magamhoz húztam, és szenvedélyesen megcsókoltam.
- Lehet hogy esetlen vagyok, de legalább van bennem némi szenvedély... Öregember... - bokszoltam egy aprót mellkasába.
- ó igazán? - mosolygott rám félmosolyával, miközben ujjai azonnal pólóm szegélyét kezdték el gyürködni, és ajkaival elindult ajkaim felé.
Olyan hévvel csókolt mint a múlt éjszaka. És én kész lettem volna újra teljesen feltárulkozni előtte. Sőt. Ha más szemszögből nézzük... A tegnap éjszaka volt a legcsodálatosabb azóta mióta megismertem Edwardot... Csak egy hátránya volt. Megízleltem a paradicsomi tiltott gyümölcsöt, és újra érezni akartam az alma ízét.
Edward keze lassan betévedt a pólóm alá, ezzel egy időben én az inge gombjaival vacakoltam. Mikor meglátta mit csinálok azonnal két vasmarkába szorította a csuklóm.
- Edward én...
- Bella nem tehetem. Nem vagy rá felkészülve.
- De... Hidd el tudom mi a jó magamnak. - szegtem fel az állam. Szem forgatva sóhajtott egyet, aztán elterelte a témát.
- Gyere haza velem. Egy koboldszerű lány már nagyon hiányol. - suttogta nyakam vonalára. Alice! A gondolatra azonnal felpattantam.
- Alice? És a többiek? Edward... Most eltudnál vinni magatokhoz? Annyira hiányoznak!
- Persze. - mosolygott rám, majd felkapott a hátára, és futni kezdett velem...

Halhatatlan Szerelem - Utolsó Szívdobbanás 8. fejezet

Sziasztok!!!
Nem akartunk megöregedni a gép előtt, de elszomorító dolog, hogy 31 rendszeres olvasó közül nem képes 10 ember rászánni magát arra, hogy pár szót megírjon.Nem poénkodásból kérjük azt, hogy írjatok, ez inspirál minket. Mondjátok el, mi tetszik, mi nem tetszik. Kérdezzetek tőlünk bármit. Ha nem írtok nekünk, akkor egy idő után az ember azt hiszi nem is olvassa senki, és csak időpazarlás, hogy mi itt gebedünk meg a gép előtt. Bocsi, tudom hosszú lett. Most kivételesen én frisselek Fanny97, és ezt a fejezetet, is én írtam meg.

A Játék még mindig él, igaz, azt Ildella rendezi. :D

Jó olvasást, és 10 komi alatt nem igazán lesz friss...




Egyetlen szó...

- Köszönöm Edward. - suttogtam, mikor kiléptem a fürdőből.
Legalább ezt az egy kérésem teljesítette. Szörnyen mérges voltam rá. Ha itt találom mikor kijövök, bármennyire szeretem még most is, én nyírom ki. Ám ekkor megtorpantam, mert rájöttem mire is gondoltam az elöbb. "Szeretem még most is." Ismétegettem ezt a 4 szót. Akármennyire is gyűlölöm most ezt a taplót, ő akkor is az életem része marad, és belehalnék ha bármi baja esne... És a francba is, olyan jó volt tegnap újra csókjait érezni ajkaimon. Újra hideg, ölelő karjaiban lenni. És a tegnap éjszaka... Minden egyes átélt pillanat beleivódott az elmémbe. A szenvedély, ami köztünk... Na jó Bella. Állítsd le magad. Ott hagyott az erdőbe. Charlie. Viktória. Az a gyötrelmes 2 év. Aztán most megjelenik. És se szó se beszéd megdönt, minden magyarázkodás nélkül.
- Csezd meg Edward Cullen. - bokszoltam bele a kezemmel a tükörbe, majd pár pillanat múlva éreztem a fájdalmat, ahogy az üvegszilánkok a húsomba fúródnak.
- A francba. - buggyangak ki ismét a könnycseppeim a fájdalomtól. Igaz a fizikai fájdalmam felsem ért a lelki fájdalmamhoz. Pár perc sírás után elkezdtem kiszedni a szilánkokat a kezemből, majd lemostam, és bekötöztem. Ránéztem az órára. 6:56. Remek. Még remélhetőleg el is kések. Visszamentem a fürdőbe, fogat mostam, a szőke hajam kifésültem és lófarokba fogtam, felvettem egy kapucnis pulcsit, meg a pizsoma nadrágom átcseréltem egy farmerre, és tadamm. Köszöntsük köreinkben újra Miss Bella Swannt Forksból, akinek a múlt éjszaka az expasija - aki nem mellesleg egy vámpír - elvette szüzességét. Üdvözöljük önt a boldogtalan, szingli, átvágott nők klubjában... Valaki kopogott. A megmentőm. Ha még 2 percig folytatom ezt a gondolatsort, tuti hogy diliházba kerülök. Mondjuk lehet hogy a most bennem levő idegrohamon csak az segíthet...
- Igen? - kérdeztem ingerülten.
- Bejöhetek? - kérdezte Dorothy. Hangján hallottam hogy vigyorog. - Vagy nem jössz ma suliba? Biztos fáradt vagy. - kuncogott.
- Jahj Isabella! Úgy örülök hogy válaszoltál. Tegap éjjel olyan sikítozások voltak a szobádba, hogy attól féltem épp fulytogatnak. - röhögött Lorelei.
- Lányok hadjátok már. Tisztára zavarba hozzátok szegényt. - próbált komoly lenni Cassandra, ám hangján erősen érződött hogy vigyorog. Nem bírtam tovább. Ha eddig ideges voltam, akkor most már valószínü egy hurrikán lehettem. Kivágtam a zajtót, és mérgemben üvöltözni kezdtem.
- Huhh de viccesek vagyunk már korán reggel. Bezzeg mikor majdnem utcára kerültetek volt ám nagy bömbölés. - förmedtem rájuk.
- Bocsáss meg. Mi csak egy kicsit poénkodni akartunk. - sírta el magát majdnem Dorothy.
- Keressetek más alanyt a vicceiteknek. - füstölögtem tovább.
- Isabella nem tudom mi történt. De beszéljük meg... De lehet jobb lenne ha elköltöznénk. - suttogta Loreline.
- Ki tudja... Nem megyek ma suliba... Sziasztok. Azzal elindultam. Nem tudtam hová, merre, csak mentem. El mindenki közeléből elsősorban.
Kimentem a házból, és az erdő felé vettem az irányt. Találtam egy ösvényt. Azon kezdtem el haladni. Csak mentem előre a gondolataimba révedve. Vagy ezerszer játszódtam le a fejemben a tegnap éjjel történteket. Edward megjelent. Megcsókolt. Én az elején ellenálltam, de aztán viszonoztam, a többi pedig megtörtént magától.
- Ohh hogy az a... - káromkodtam. Ugyan olyan hibásak vagyunk. Egyikünk sem próbált ellenállni a másiknak. Csak egyszerűen nem értem. Amíg nap mint nap elmondtuk egymásnak mennyire szeretjük a másikat, egyszer sem mentünk el ilyen messzire. Aztán kidobott mint egy használt rongyot, és most megjelent,és elvette tőlem az utolsó dolgot is, ami eddig még nem volt az övé. Pedig amíg nem szakítottunk, én bármikor készen álltam arra a bizonyos 2. lépésre. De nem. Tegnap éjszaka lerohant, és ahelyett hogy magyarázatot adott volna, hogy mit akar tőlem... Ohh te jóságos ég! Remek! Hát mégis csak megvannak benne a férfi gének.
" - Mit akarsz Edward?!
- Téged." Lefordítva elvenni az utolsó dolgot, ami még nem az enyém, viszont úgyis nekem szántad.
- Óhh hogy az a... - ordítottam el magam, és ekkor elkövettem egy végzetes hibát. Dühömben nem figyeltem merre megyek, és letértem az ösvényről. Magyarul, sikerült eltévednem. Megtorpantam. Ugyan számít az valamit is? Anyám már régóta nem hallott rólam. Életem értelme gyűlöl. A 3 legjobb barátnőmet pedig most haragítottam magamra. Talán ha Esmenek és Alicenak hiányozni fogok... Gondolataimtól felbátorodva elindultam a végtelenbe. Csak mentem egyenesen. Nem tudtam hová, de nem sajnáltam volna ha meghalok. Csupán az a gondolat szomorított el, hogy nem tudom megbosszulni Charlie halálát. Hirtelen ötlettöl vezérelve írtam egy sms-t Dorothynak.
" Szia! Figyeljetek, sajnálom amit reggel mondtam, csak van egy pár gondom, és ideges voltam, valamint azok a kis "viccek" sem estek a legjobban. Sajnálok minden rossz szót. Természetesen addig maradtok amíg csak kedvetek tartja. Puszi, Bella." miután elküldtem visszacsúsztattam a kis készüléket a zsebembe, és kutyagoltam tovább. Nagyjából egy kilóméter múlva csodaszép látvány tárult a szemem elé. Kiértem egy kisebb tisztásra, melynek közepén egy aprócska folyó húzódott, és tőlem nagyjából 20 méterre egy kissebb zúgó csobogott a patakba.
- Gyönyörű igaz? - szólalt meg bársonyos hangján a hátam mögül. Egy aprót bólintottam.
- Mit akarsz tőlem Edward? Nincs már másom amit neked adhatnék, és még nem a tiéd. - suttogtam fáradt hangon.
- Ez nem igaz. Viszont csak beszélni szeretnék veled. Magyarázkodni, bocsánatért esedezni, és reménykedni hogy visszafogadsz. De ha gyűlölsz. Mert megérdemlem, hisz annyi szenvedést okoztam már neked, akkor mond meg kérlek, és én békén hagylak. - suttogta elgyötört bűntudatos hangon. Tudtam hogy itt az esélyem. Egyetlen szó és végre nyugtom lesz. Ajkaim lassan nyíltak szét, hogy kimondjam a végzetes szót...

Mi lett volna ha... 10.fejezet

Sziasztok!!!!
Meghoztam a frisset emberek!!! Lehet nekem örülni:D
A vége most nem annyira durva:D Hisztys miatt ilyen ő ültette bele a bogarat a fülembe és a kezem automatizálódott és ezt hoztam ki Hisztys ötletéből:D
Még mindig 10 kommentár után kaptok frisset!!!
A játék még mindig érvényes: aki a legelső komit írja és mellé mellékel egy e-mailt az megkapja a soron következő fejezet 1. oldalát....
kb ennyi jó olvasást...
puszi Ildella


Mi lett volna ha…10. fejezet
Az igazság kiderül
(Edward szemszöge)
-Tudjátok nekem nem mindennapi életem volt Volterrában. – kezdtem bele, amikor még két perc múlva értetlenül néztek rám –Az apám Aro Volturi…. az anyám pedig Elizabeth Masen Volturi. Mindketten vámpírok. Apám egy próféciában olvasott egy olyan gyermekről, akit két vámpír nemz. Ez minden 1000. évben lehetséges… 17 évvel ezelőtt megint eljött ez az 1000. év és én megfogantam. Gyorsabban növekedtem, mint egy normális baba. Anyám vámpír létére ki tudott valahogy hordani… Születésemet a királyi hármas titokban tartotta…. abban reménykedtek, hogy a prófécia igaz és még a 18. születésnapom előtt megtalálják azt a lányt, aki ha átváltoztat, én leszek az egyik legsebezhetetlenebb legerősebb vámpír a világon és a Volturi fegyverként használhat….. Sok-sok éven keresztül keresték azt a vámpírt, aki majd átváltoztatja a „fegyvert”.
- Még mindig keresik…. De ha rajtam múlik, nem találják meg… mert én már megtaláltam… Te vagy az Bella… – mondtam halál nyugodtan ő pedig felébredve a döbbenetből… hatalmas kerek szemekkel nézett rám….
- Én?!?!?!?! De mért én??? - kérdezte hisztérikus hangon
- Azért mert a vérem énekel neked….. te vagy az az egyetlen különleges vámpír, aki számomra elhozhatja a különleges átváltozást ez által a különleges erőmet…. – mondtam
- La tua cantante… – suttogta Bella révedő tekintettel
- Pontosan… – helyeseltem és tovább folytattam „csodás” életem történetét
- Úgy neveltek mindig is hogy erős érzelem mentes harcos legyek… amíg a többi gyerek játszhatott a napsütésben addig engem harcra tanítottak az őrök… amíg más gyerek iskolába járt addig engem a volterrai vámpírok tanítottak az iskolás anyagokra egy két vámpír ismerettel megspékelve. 15 évesen betelt nálam a pohár. Gyűlöltem és a mai napig gyűlölöm a szüleimet, azért amit velem akarnak tenni. Nagy kínok árán elszöktem sok-sok pénzel, ami engem illett. És magányosan elkezdtem élni az életemet próbáltam a volterrai őrök elől eltűnni kisseb nagyobb sikerrel. De ettől függetlenül nem maradhatta tovább sok időt egy helyen, mert megtaláltak volna. Nekem már emberként is vannak képesség foszlányaim. Ezért nem hallod Bella a gondolataimat. Ha nagyon koncentrálok, ki tudom terjeszteni még valakire. Erősebb vagyok, mint egy átlagember, de sokkal gyengébb, mint egy vámpír…
- Azért nem tudott olyan könnyen megölni Félix, mert masszívabb vagyok, mint egy ember. Nos körülbelül ez az életem története nagyjából. Most pedig szeretnék tőled Bella kérni valamit. – feleltem szomorúan mivel tudtam, ha ezt megteszi nekem, akkor emberi életemnek vége.
- Micsodát…??? – kérdezte és szép ívű szemöldökét felvonta
- Változtass át – feleltem egyszerűen és vártam a reakciót
- Ezt te sem gondolhatod komolyan… – hördült fel – Amit az imént meséltél…
- Tudom mit mondtam, de meg is tudom indokolni a kérésemet… – mondtam higgadtan
- Tényleg??? És hogy mert én ezt az egészet reménytelennek látom!!! Edward, mért pont én??? Én ezt nem akartam – keseredett el ma már sokadjára szerelmem…
- Mért szerinted én ezt akartam??? Hogy a szüleim ne szeressenek… hogy egyedül legyek egész életemben érzelem nélkül…. és azt hogy most ilyet kérjek, tőled h örökre megvédjelek…..???? – kérdeztem felháborodva és szörnyen szomorúan, hogy azt feltételezi, hogy nekem ez minden vágyam…
- Sajnálom… - hajtotta le a fejét… – Tényleg sajnálom…. megteszem egy feltétellel…..
- Mi a feltétel??? – kérdeztem és már láttam a fényt az alagút végén….
- Nem mehetsz Félix után… nem intézheted el a Volturit …. nem engedem, hogy bajod essen…. – válaszolta határozottan.
- Bella tudod nagyon jól, hogy beszélnem kell velük….. El kell valahogy intéznem hogy ti biztonságban legyetek…..
- De… – kezdte de abbahagyta amikor Alice felsikított
- A…a…a…. v…oo…l….tu…ri…. i….d….e…jön….. – dadogta és az arca szörnyű rémületet mutatott
- Nyugi drágám… – kezdte csitítani Jasper amikor a térdeit felhúzta és hintáztatni kezdte magát…
- Még egy ok hogy gyorsan átváltoztass és eléjük menjek, nem hagyom, hogy a ti közeletekben legyenek…. – morogtam és határozottan Bella szemeibe néztem
- De…. – kezdte megint de mikor ránézett húga meggyötört arcára nem fejezte meg megkezdett mondatát… - Rendben!!!!! Muszáj sajnos ezt tennünk ugye?
- Igen – bólintottam határozottan és ekkor éles fájdalom kúszott testembe, amitől összerogytam
Bella azonnal utánam kapott… és utána Carlisle-ra tekintett, aki kiadta az utasításokat…
- Na jó… Emmett vidd fel Edwardot Bella szobájába…. és fektesd le …. Bella te egy azonnali sürgős vadászatra menj ide a közelbe és egyél annyit amennyit csak bírsz… nem hagyatkozhatunk véletlenekre.. az átváltozással kapcsolatban….. Alice próbálj megnyugodni….. Jasper segítenél neki?? Akinek még kell vadászni, tartson Bellával….. Indulás ki-ki a maga dolgára…. MOST!!!! – mondta határozottan és mindenki elkezdte csinálni a maga dolgát….. Emmett felkapott és felviharzott velem a szobába majd óvatosan letett az ágyra…………… Alice és Jasper utánunk futottak és velem voltak, amíg a többiek vadásztak…. Alice azóta kisebb nagyobb sikerrel de megnyugodott és eltudta mesélni Carlisle-nek a vízióját miszerint az-az átkozott Félix valahogy elérte Volterrát és elmondta Aroéknak hogy mit talált Forksban…. Aro eldöntötte, hogy elindulnak ide… pont annyi időnk van, hogy befejeződik az átváltozásom és már itt is lesznek Seattle tájékán onnan meg gyorsan elcsalom őket Forks környékéről…


Bella kb 2 óráig volt távol… és utána a szeme folyékony arany színben pompázott, ami csodaszép lett volna, ha nem csillogott volna szomorúan. Ettől én még szomorúbb lettem… így szerencsétlen Jasper arra hivatkozva, hogy nem lenne szerencsés itt lennie, amikor megharap Bella a vér miatt… inkább ki megy az erdőbe friss levegőt szívni.
Amikor Bella felkészültnek érzete magát… amennyire a helyzet megengedte szólt Carlisle-nak hogy készen áll, és hogy jöjjenek….
Emmett és Carlilse szorosan Bella mögött volt, ha nem birja kontrolálni magát, akkor le tudják tépni rólam…..
A többiek is itt voltak a szobába kivéve Jasper, aki egy fa ágán ülve figyelt minket az ablakból….
Bella már öt perce a nyakamnál vesz mély levegőket, amik segítenek neki megszokni az illatomat…
Ekkor elérkezett az idő szólt Carlisle-éknak hogy most fog megtörténi és egy nagyot nyeltem és felhúztam tarkójánál fogva egy szenvedélyes utolsó emberi csókra….
Amikor vége ért a csóknak akkor odahajolt a nyakamhoz kaptam egy utolsó puszit a nyaki ütőeremre majd éles fogait belemélyesztette papírvékony bőrömbe és elkezdődött a háromnapi kínszenvedés.
Nem tudtam mennyi az idő … teljesen elvesztettem az időérzékemet..
Nem üvöltöttem fel egyszer sem… pedig akartam. De engem nem úgy tanítottak.
Éreztem, hogy a sok kín után jön a megváltó halál. Éreztem, hogy a lábamból távozik a tűz majd egyenesen a szívemet veszi célba. Szörnyen fájt majd legutolsót dobbant és végleg leállt.
Kinyitottam a szemem és láttam minden porszemet és nem létező színeket… körbenéztem a szobába… már éjszaka volt és elég nagy vihar… dörgött villámlott…. kinéztem a nyitott ablakon és megláttam Bellát hosszú talpig érő fehér ruhában, ahogy széttárja kezeit és nézi, ahogy a villám becsap az erdőbe…….. Halkan felálltam majd Bellához léptem és átölelve a derekát a vállára hajtottam fejem. Ő nem nézett rám csak halkan megszólalt…
- El kell menned ugye? – nem volt más a hangja csak apró suttogás a hangos dörgések tengerében
- Muszáj….. – én sem beszéltem hangosabban, mint ő…
Az ölelésembe megfordult s rám emelte szemeit…
- Nem akarom, hogy elmenj…- suttogta és végigsimított az arcomon…
- Én sem…- ha tehettem volna sírtam volna legszívesebben… na, ennyit a nagy férfijúi büszkeségről…. – De muszáj
- Tudom… - lehajtotta a fejét én meg kezemmel felemeltem mélyen a szemébe néztem és lassan közeledtem ajkaihoz…
Különleges volt ez a csók…. ez a tipikus búcsúcsók volt, ami megváltoztat mindent….
Amikor tudod, hogy vége, és még sem akarod, amikor tudod, hogy nincs folytatás
Amikor érzed itt a vég… amikor lealkonyul és bekövetkezik a zord éjszaka. Amikor csak magadra számíthatsz, amikor egyedül vagy, távolt a szeretteidtől. Amikor tudod, hogy jó cél érdekében hagyod el őket…. de mégis fáj… húsmaróan kínzóan szörnyű érzés. De tisztában vagy azzal, hogy, meg kell tenned és ezt csak úgy megy, ha határozott és eltökélt érzelemmentes harcos leszel. Aki a szívét szerelménél hagyja, arra kérve őt, hogy vigyázzon rá, amíg visszatér a harcmezőből… hogy majd ha egyszer hazatévelyedik, visszakaphassa és boldogan éljenek együtt… az igazi családjával.
Akit akkor, amikor elmegy, arra sem méltat, hogy elköszönjön…. csak a szerelmétől köszön el egy utolsó szerelem teljes csókban és megfogadja, látják még egymást…..

Halhatatlan Szerelem- Utolsó Szívdobbanás 7. fejezet

Sziasztok!!!!
Még mindig érvényes a 10 komenntárhatár!!!!!!!!!
És légyszives ne keljen könyörögni nektek 32 követőnk van.... senki sem hal bele pár szó bepötyögésébe!!!:)
Még mindig érvényes a JÁTÉK!!!!
aki a legelső komit írja és mellé mellékel egy e-mailt az megkapja a soron következő fejezet 1. oldalát....
Ezt a fejezetet Fanny97 irta az uj társszerkeztő
Extra hosszú lett!!!!!!!! Szerintem fantasztikus lett!!!
Kb ennyit akartam......
Jó olvasást és puszi: Ildella&Fanny97
















Halhatatlan Szerelem- Utolsó Szívdobbanás
7. fejezet
Big girls don't cry

Bella szemszöge:
Egész délután csak az ágyamban feküdtem és sírtam. A lányok gyakran bejöttek, és megkérdezték, hogy biztos jól vagyok-e, nem kérek-e valamit, de én csak mindig udvariasan elutasítottam az ajánlatokat. Fájt visszaemlékeznem, de megtettem. Újra és újra visszaemlékeztem csókjaira, hideg bőrére, gyönyörű aranybarna szemeire. Még félórányi keserves sírás után, erőt vettem magamon, és eldöntöttem, hogy nem fogok sírni Miatta. Aki hányszor elmondta, hogy örökké mellettem marad, aztán másfél év után közölte velem, hogy nem vagyok neki elég jó. Kimásztam az ágyamból, majd a fürdő felé vettem az irányt. A szemeim vörösek voltak. Megmostam az arcomat, hogy egy kicsit felfrissüljek, majd felvettem az éréstelen pókerarcomat, majd lementem a lányokhoz.
- Jaj Isabella ugye minden rendben? - kérdezték egyszerre, majd mind3-an szorosan átöleltek.
- Persze, csak a szüleim… - na, most mit mondjak… de magyarázatot kell adnom miért sírtam. Tegnap Apu miatt zárkóztam a szobámba, ma pedig… miatta… Nem Bella! Pókerarc. Nem szabad sírnod. - Tegnap volt apám halálának évfordulója, és azt hittem tegnap jól kisírtam magam, de ma délután az emlékek megint rám törtek… De most már jól vagyok. - küldtem feléjük egy hamis mosolyt. Szerencse, hogy ilyen jól meg tanultam hazudni.
- Ohh. Sajnálom. - ölelt át Lor még egyszer.
- Tényleg… Dorothy jobban vagy már?
- Aha. Gyere, megy valami sorozat a tévében. Az eltereli a figyelmed. - Bámultam a képernyőt, de a gondolataim ismét más úton jártak. Ilyen szerencsétlen, is csak én lehetek. Miért pont ebbe az egyetembe jöttem?
- Bárcsak lenne nekem is egy olyan pólóm. - sóhajtott fel Dorothy. Megnéztem a tévében éppen kutyát sétáltató lányt, akin egy rövid ujjú fehér póló volt, ami a mellrész alatt össze volt szűkítve, onnantól pedig lazán omlott a lány derekáig.
- Nekem van egy hasonló, de az fekete. - szólaltam meg. Dorothy csillogó szemekkel meredt rám.
- Kölcsönadod a holnapi napra? - kérdezte.
- Dorothy! - szólt rá Cassandra.
- Persze. Ha gondolod, a tiéd is lehet. Rajtam még úgysem volt sose. Benn van a szobámban… öhm… valamelyik polcon. Keresd meg.
- Jahj köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm! - ugrott Dorothy a nyakamba.
- Ugyan, nincs mit. Na, menj, keresd meg azt a ruhát. - küldtem a szobámba, egy újabb hamis mosoly kíséretében. Fél perc múlva Dorothy hangos sikolya rázta fel a házat.
- ISABELLA! - gyorsan futottam a szobámba, majd berúgtam a félig nyitott ajtót.
- Dorothy mi tör… - és ekkor megláttam őt. Ott állt, és meredten figyelt rám. Mérges voltam rá, nem elég, hogy miatta sírtam órákon keresztül, ma délután, még akkor van képe idejönni, és feltépni a sebeimet. Egyáltalán mit érdeklem én őt? Azt mondta nem szeret, hogy nem vagyok neki elég jó, erre fel van képe idejönni? – Te!!!??? – rivalltam rá.
- Őhm… - gondolkozott, aztán kinyögte a világ legértelmesebb válaszát.
- Ti ismeritek egymást??? Te hívtad ide vagy, hogy jutott be egyáltalán ki ő? – kapkodta fejét Dorothy.
- Nyugi Dorrothy, nyugi én hívtam ide csak azt hittem, hogy kint van még az ajtónál azért rökönyödtem meg csöppet…. nyugi drágám nincs semmi baj… ő egy régi ismerősöm még abból a városból ahonnan jöttem és meglátogatott… de már nemsokára megy is el innen és megint a feledés homályába vész. - hazudtam folyékonyan. Reménykedtem, hogy veszi a lapot, és kiugrik azon az ablakon és elmegy, ehelyett meredten bámult a szemeimbe, miközben Dorothy kiment, és becsukta az ajtót.
- Edward mit keresel itt? - kérdeztem. Percek teltek el, de nem válaszolt.
- Edward!? - nincs válasz. Odamentem és kezemmel kezdtem el legyezni arca előtt. Semmi. Hát ez remek. Mondhatom.
- Edward!!! - csattantam fel már mogorván.
- Tessék?! - kérdezte döbbenten, majd megrázta a fejét.
- Már vagy 10 perce legyezek a fejed előtt... Mit keresel itt?
- Téged? - inkább volt kérdés, mint kijelentés...
- Pfff… ez jó vicc... – nevetettem fel csupa keserűséggel a hangomba. Mégis mit akarhat tőlem? Megmondta, hogy már nem szeret.
- Nem viccnek szántam - húzta el száját.
- Ha csak ennyit akartál, akkor már mehetsz is, mert sok a tanulni valóm. – hazudtam.
Lassan odamentem hozzá és megpróbáltam kitolni az ajtón, de nem sikerült.
- Mit akarsz Edward?? – kérdeztem ráncolva a homlokom.
- Téged! – mondta és megpróbálta átölelni a derekam, de még időben meghátráltam.
- Ne nyúlj hozzám…- hangom parancsoló volt.
- Miért? – kérdezte és lépett egyet felém – Nem éreznéd jól magad, ha gyengéden a karjaimba tartanálak, ha újra énekelhetném neked az altatót… ha gyengéden végigsimítanék az arcodon… valahogy így és lágyán végig csókolnám az arcodat? – eközben végig azt csinálta, amit mondott. De igen, de igen, de igen, jobban, mint valaha. Válaszolt volna a szívem neki. Viszont féltem, hogy feltépi a régi sebeim. Igaz, már megtette. De megmondta, hogy nem szeret. Miért akar kínozni? Nem szenvedtem már eleget? És most, ajakival lassan közeledett ajkaim felé. Akartam ezt a csókot. Mindennél jobban. De féltem is.
- Ezt nem szabad… - suttogtam az ajkaira.
- Hmmmm… - válaszolt. Aztán ajkait az ajkaimra nyomta és lágyan becézgetett. Egyre hevesebben csókolt, aztán kezeit lecsúsztatta a derekamra majd le a csípőmig és lábaim a derekára kulcsolta… elhátrált velem az ágyig és rádöntött. Ekkor elváltam puha, hideg ajkaitól és zihálva szedtem a levegőt, ahogy Ő is…
- Edward - suttogtam zihálva - Ezt nem…
Nem engedte, hogy folytassam, ajkaival újra elfoglalta a szám.
Amikor megint elváltunk zihálva folytattam...
- … szabad.
Elkezdte csókolgatni a nyakam, amire önkéntelenül is jóleső sóhajokat hallattam.
- Edward - mondtam halk hangon - Nem szabadna, te nem szeretsz engem… - bár én szerettem. És bántam, de szerettem. Mindig is szerettem, és bármit csinál, mindig is szeretni fogom. Akármekkora fájdalmat okoz nekem, akkor is. Jöttem rá.
-- Edward… - nyögtem fel hangosan, amikor dekoltázsomat kezdte elhalmozni csókjaival…
- A francba is a szabályokkal – ziháltam már-már félőrülten és elkezdtem lehámozni róla az ingét. - Nem érdekelnek a szabályok, nem érdekel senki sem. Boldog akarok lenni! – motyogtam és bronzvörös hajánál fogva húztam fel egy vad és szenvedélyes csókra. Percekkel később az én felsőm is a padlón volt.
- Annyira hiányoztál Edward! – nyögtem, mikor keze a hátsómra csúszott.
- Hmmm… - mormogta a nyakamba. Komolyan, tud még egyáltalán értelmesen beszélni? Egy gyors mozdulattal megszabadított a szoknyámtól, majd ő is letornázta magáról farmerjét. Keze a melltartóm csatjához siklott, de amikor nem tudta kinyitni, egy apró mozdulattal szétzúzta a csatot, és megszabadított a felesleges ruhadarabtól. Így rajtam már csak egy bugyi volt, rajta pedig az alsó nadrágja. De hamarosan rólam is lekerült a maradék ruha, és ő sem tétovázott alsójával, miközben újra megcsókolt, majd fölém gördült…

Edward szemszöge:
Néztem gyönyörű szív alakú arcát, miközben békésen aludt. Be kell hogy valljam, én sem így terveztem a mai nap végét. De nem bántam meg. Az égető érzés a torkomban szinte teljesen köddé vált. Arra viszont nagyon kellett vigyáznom nehogy kárt tegyek szerelmemben. Szeretem, és ezek szerint még ő sem utált meg teljesen…

Reggel:
Bella lassan kinyitotta a szemeit. (Egész éjjel békésen szundikált a hasán, míg én az ágytámlának dőlve néztem, és hallgattam édes szuszogását.) Mikor elkezdett feltápászkodni, küldtem felé egy féloldalas mosolyt, majd karjaimmal átöleltem a derekát, és mellkasomra húztam. Bella hunyorogva nézett fel rám, majd tekintete ijedté vált.
- Mi a franc? Edward te meg mit keresel itt? Egyáltalán hogy volt merszed bejönni? – kelt ki magából.
- Shhhhh. - próbáltam csitítani.
- Te csak, ne csitt-ez, itt nekem. Ó jóságos ég... nincs rajtam ruha! – kiáltott fel hisztériásan, majd újra a szemeimbe nézett. Tekintete mérges volt, bánatos, de mégis hatalmas fájdalmat sugallt. – Kérlek, mond, hogy ezt az egészet csak álmodom, és a tegnap éjszaka sem történt meg. – tört ki hatalmas zokogásban. Nem tudtam mit mondhatnék. Kérhettem volna tőle bocsánatot, de nem éreztem, hogy lett volna okom rá, és amúgy meg Bella is simán leállíthatott volna.
- Nézd… én nem igazán tudom, hogy mit mondhatnék… - kezdtem bele… úgy döntöttem elmondom neki, hogy mennyire szeretem, és hogy hazudtam neki, hogy nem elég jó nekem, mert az, az igazság, hogy túl jó hozzám. Folytatni akartam, de Bella közbe vágott.
- Ohh igazán nem? Mondjuk egy bocs, hogy megerőszakoltalak azok után, hogy a tegnapi nap újra találkoztunk több évvel később, jól esne. Amúgy meg, megmondtad nekem nyíltan és világosan, hogy nem szeretsz, hogy nem vagyok neked elég jó… - mondta, és egy könnycsepp gördült le az arcán – Gondolom, élvezed, hogy még jobban tönkretettél! Te nem tudod hogy mit éltem át Edward! Az csak egy dolog volt, hogy te elhagytál… igen fájt, minden éjjel sírtam utánad… de ez akkor még csak a kezdet volt. Utána az apám is meghalt… - itt gondolkozott, aztán végül is nem folytatta.
- Mikor a legnagyobb szükségem lett volna rád, te eldobtál magadtól. – nézett a szemeimbe fájdalmasan. És nekem is fájt, mert igaza volt. – Erre most megjelensz. Több évig életjelet sem adtál magadról. Nem érdekelt, hogy vagyok, mit csinálok, mi van velem, egyáltalán életben vagyok-e még! Betörsz a házamba, aztán minden tiltakozásom ellenére letámadsz. Mi ütött beléd Edward Cullen?!
- Én… én sajnálom Bella. Fogalmam sincs mi ütött belém. Csak annyira hiányoztál, és most, hogy újra itt vagy, nem csak a képzeletemben, hanem teljesen fizikailag is, - simítottam meg az arcát, de lerázta kezem magáról – én sajnálom Bella… teljes mértékben megértem, ha nem tudsz nekem megbocsátani.
- Edward… ebből mégis mit hihetnék el? – kérdezte, aztán mindketten csöndbe burkolóztunk.
- Tudod mit Edward Cullen? – förmedt rám – Most szépen elengedsz, felveszed a ruháidat, kimászol azon az ablakon, és elmész haza! – utasítottam.
- Többé nem Bella! Épp elég hibát vétettem már! Nem foglak újra elengedni.
- De! Nem fogok könyörögni neked. De ez, az én házam. És te most nem vagy kívánatos személy. – ledermedtem. Bella ezt kihasználva kimászott az ölelésemből, majd a takarót maga köré csavarva ment a gardróbja felé, ahonnan kivett, egy pulcsit, és egy famert, majd gondosan bezárkózott a fürdőbe. Nem vártam, meg míg kijön. Úgy gondoltam jobb, ha most magára hagyom mégis. Gyorsan felvettem a ruháimat, majd futásnak eredtem a Cullen házhoz, a hátam mögött hagyva Bella házát. A távolból azért még hallottam 2 szót Bellától.
- Köszönöm Edward.