Halhatatlan Szerelem – Utolsó szívdobbanás 3. fejezet

Szisztok!
Meghoztam a frisset.... tudom, hogy nem ebből vártátok de ez lett készen és ebből volt ihletem....
Köszönöm még egyszer a díjat és a 22. rendszeres olvasót... köszönöm a 7000 látogatót:D Nagyon hálás vagyok, remélem tetszeni fog nektek...
Jó olvasást : Ildella
Halhatatlan Szerelem – Utolsó szívdobbanás 3. fejezet
Új barátok, új élet… problémák
Hétfő reggel kómásan keltem fel. Kivonszoltam magam a konyhába és ittam egy kávét majd visszamentem a hálószobába letusoltam és gardróbom felé vettem az irányt. Mivel már nem a régi Bella vagyok, ezért egy magas sarkú csizmánál, éjfekete szoknyánál egy vörös kivágott felsőnél maradtam. Gyorsan felkapkodtam magamra, majd egy kis smink és a kócos szőke hajam kifésülése után kész is voltam. Talán nem nézek ki úgy, mint egy drogos. TALÁN.
Elindultam az egyetemre. Gyorsan oda is értem, kiszálltam a kocsimból és a Vál táskámmal elindultam az egyik előadásomra. Leghátra ültem be de máris akadt valaki aki szerette volna belopni magát a szívembe.
- Helló, kiscsaj mi a helyzet? –kérdezte az egyik srác
- Helló – köszöntem vissza tömören
- Na, mi van cica elvitték a nyelved? –röhögte, és kezdett engem is és a professzort is felidegesíteni
- Zack, most azonnal fogd be ne pesztráld már szerencsétlen új csajt –szólalt meg előttem, hátra fordulva egy csaj
- Jó van Dorothy szivi, nyugi, nehogy megölj azzal a szép kék szemeddel. –kuncogta a fiú név szerint Zack és végre békén hagyott
Hálás voltam ennek a Dorothynak.
- Köszönöm szépen –hajoltam oda hozzá
- Szívesen máskor is – nyújtott kezet mosolyogva- Amúgy Dorothy Enn Smith vagyok. És te?
- Isabella Mary Swan – mutatkoztam be
- Majd szünetben még beszélünk egy kávé mellett? –kérdezte még mindig mosolyogva
- Persze –egy kávéba még nem halt bele senki
Az óra érdekes volt számomra, ezért hamar lement. Amikor vége lett szépen kint megvártam Dorothy-t és elmentünk egy kávézóig és egy csésze kávé mellett elkezdtünk beszélgetni.
Nem tudom meddig beszélgethettünk, de megkedveltem. Tudom, hogy nem szabad, de ő egy csupa szív lány. Kiderült, hogy van még két ikertestvére és az ő családja már meghalt.
Az ikertestvérei pedig Lorelei és Cassandra. Később ők is csatlakoztak. Nagyon megkedveltem tiszta egyéniségüket. Sokáig beszélgettünk még mert már senkinek sincs más órája, egy idő után Cassandra telefont kapott, mikor letette gondterhes arccal figyelte testvéreit majd megszólalt.
- Lányok, nagyon nagy baj van… A főbérlő kitette a szűrünk. Most hova menjünk nincs már lakásunk – mondta hisztérikus hangon, de a végére nem bírta tovább és sírva fakadt.
Testvérei elkezdték vigasztalni, és nekem egy ötlet kezdett fogalmazódni bennem, igaz hogy megígértem magamnak valamit, de most jó ügy érdekében szegem meg.
- Lányok gyertek, költözzetek hozzám, van elég hely mind négyünknek. Jól elleszünk és még fizetnetek sem kell érte…. – kezdtem és három pár meglepődött szemmel találtam magam
- Ezt most komolyan gondolod? –kérdezte meg Lorelei
- Igen, komolyan gondoltam – tagoltam és három ölelésben találtam magam és a hirtelen súlytól mindhárman hátraestünk a székkel.
Elkezdtek nevetni én pedig megengedtem magnak egy gyors mosolyt. Feltápászkodtunk és beültettem őket a kocsimba, ami elég nehéz feladatnak bizonyult, mivel nem merték még megfogni sem nem, hogy beleülni. Ezen jót kuncogtam. Elindultunk régi lakhelyükhöz és a csomagtartóba pakoltuk azt a kevéske cuccot is, ami volt nekik. Elindultam haza. Amikor meglátták hol lakom hatalmas szemekkel nézték a házam, vagyis már a házunkat. Egész éjszaka fent voltunk a berendezkedés meg hasonlókkal bajlódtunk.
Másnap is és harmadnap negyednap is ugyan úgy iskolába mentünk. Semmi újdonságban nem volt szerencsére részem. A lányokkal már teljesen összehangolódtunk. Tökéletes barátnő lettünk, habár a régi életemet senkinek nem mondtam el. Ez volt az én saját titkom.
Egy évvel később.
Ma van az a nap, amit a földön legjobban utálok apám halála. Szörnyű, egész nap csak a szobámba zárkóztam és sírtam. Ennyit meg engedtem magamnak, de többet nem. Ez a nap is, de nagy nehezen eltelt. Megint iskolába készültünk már a kocsit pörgettem amikor kijött Lor és Cass de Dorothyt nem láttam sehol…
- Lor, Cass a húgotok hol van? –kérdeztem, menni akartam már, nehogy lekéssük az iskolát
- Beteg, nem jön iskolába. – mondta fintorogva Cassandra
- Értem, menjünk, mert el fogunk késni. – doboltam a kormányon türelmetlenségembe
- Ne parázz kiscsaj… nem fogunk….. tényleg ki miatt is szeretnél te ennyire gyorsan beérni, ne talán nem Zack miatt? – kérdezte Lor mikor ültek be a kocsiba- Beadod végre a derekadat Zacknek…? – húzogatta a szemöldökét.
Hát igen, Zack az egy év elteltével is szeretne elhívni egy randira de én, mint másnak neki is nemet mondtam. Már az egyetemen én vagyok a kőszívű Isabella. Már nem számit. Nekem tökéletesen megfelelnek a csajok, jól elvagyok velük, már testvérként szeretem őket.
Amikor odaértünk mindenki ment a maga órájára. Én szépen beültem modern költészet órára és vártam az óra adó tanár bejövetelét. Még a tanár előtt bejött két személy, akire nem számítottam soha életemben. Leblokkoltam teljesen, abban reménykedtem, hogy a szőke hajam és új külsőm megakadályozza, hogy észrevegyenek. Amilyen módon csak tudtam befészkeltem magam a székembe és próbáltam a jegyzeteimet nagy figyelemmel tanulmányozni.
- Hát szia mia Isabellla, még mindig áll az ajánlatom ugye tudod – megint a legjobb pillanatba talál be Zack is
- Tudom Zack de még mindig nem kérek belőle – válaszoltam mély morgós hangon
Elkezdődött az óra és eddig senki sem vette észre jelenlétemet…. szerencsére.
Amikor vége lett az órának amilyen gyorsan csak tudtam szaladtam ki a teremből, de mint eddig is tudtam nem tudok magas sarkúban futni…. megbuktam a küszöbben és egy szép csattanással nyúltam el a padlón és a könyveim kirepültek a kezemből. Megpróbáltam nagyon gyorsan összeszedni magamat, de elkezdte valaki helyettem összepakolni a cuccomat és egy másik valaki összekapart a földről.
- Elnézést, jól vagy? –kérdezte egy bársonyos hang és gyorsan már könnyektől áztatott arcommal bólintottam és megint gyorsan kikaptam a kezéből a könyveimet.
- Biztos jól vagy? - kérdezte és felemelte a fejemet, és meglátta az arcom. Lefagyott, nekem meg tökéletes volt a pillanat a távozásra. Elkezdtem eszeveszettül szaladni a folyosón, de majdnem minden emberbe belerohantam. Sokszor hallottam szitkozódásokat, de legtöbbször régi nevemet ismételgették . A kijárat felirat mentette meg az életem mielőtt még utolért volna , gyorsan bevágódtam a kocsimba és tövig nyomtam a gázt, szélsebesen haladtam haza és csak félúton jutott eszembe, hogy a lányokat ott hagytam. Küldtem egy sms-t hogy taxival kell jönniük, mert nem voltam jól és haza kellett sürgősen jönnöm. Már csak valahogy Dorothynak kell valamit bemesélnem mi a bajom és mért bőgök állandóan.
De egy dologgal tisztába voltam. Megtalált a saját külön bejáratú múltam, és nem fogja kímélni amúgy is összetört és megtiport szívemet.
Dorothy:
Cassandra:
Lorelei: