Mi lett volna ha…9. fejezet 1. része

Sziasztok
Tudom, hogy most nagyon utáltok, mert nem időre hoztam a frisset meg minden....
De van rá mentségem.... A suliba most 1000 er irjuk a dolgozatokat, és arra készülni kell. Egész hetem be volt táblázva, nem volt időm irni, sajnálom, viszont van egy jó és egy rossz hirem is...
A jó az hogy felvettek abba a gimnáziumba, ahova szerettem volna menni... :D
Most nagyon boldog vagyok, mert felvettek...
A rossz hír a jövő hetem is ilyen kusza lesz, úgyhogy nem tudom, hogy mikor leszek képes irni nektek, sajnálom ha nem válaszolok chaten.....:S Sajnos nincs időm...
Na nem szaporítom tovább a szót... jó olvasát...Remélem tetszik, habár ez a fejezetnek csak a fele....
Ja és még egy JÁTÉKOT hírdetek... aki a legelső kommentet írja és mellékel hozzá egy e-mail címet az a soron kövvetkező frissből egy oldalt előre megkap. Ez erre a fél fejezetre is él. Na jó olvasát...
Ja és ezentúl 10 komment után kaptok csak frisset!!!!!!!!
Puszi: Ildella





Mi lett volna ha…9. fejezet 1. része
Gondolatok
(Bella szemszöge)
Már egy hete kómában fekszik eltört a lába és mind két keze, elég súlyos agyrázkódást kapott, sok vért veszített ezért vérátömlesztést is kap Carlisle mindent megtett, hogy megkönnyítse neki, a gyógyulás folyamatát. Azóta nem mozdultam mellőle amióta a Félix szerint”baleset” történt. Persze én ezt nem hiszem el neki, ahogy senki sem kivéve Rosaliet. Kiröhögött és még Félixet is megdicsérte, amiért majdnem megölt egy embert. Igen, majdnem megtette, de ezt Rosalie nem tudja felfogni, hogy is, tudná mindig is utált, hát most nagyon kiderült menyire lehet számítani rá. Ebből még a „baleset” napján hajtépés is volt, szó szerint….
Azok a gondolatok, amit küldött felém, nagyon kiborítottak, és nem csak engem szerencsétlen Alice mindenért magát okolja, habár Én tudom, hogy csakis az Én hibám…
Mért nem tudtam ott maradni, és mért nem tudtam megvédeni attól az átkozott Félixtől.
Hogy a franc essen abba a nyomorult semmirekellőbe. Legszívesebben most azonnal leszaladnék, és ripityára szaggatnám, és boldogan nézném, hogy a tűz martalékává válik. Ezt ő is tudja, hogy megtenném. Ezért az óta jó messzire elkerül, vagyis ha meg nem teszi a fiúk, elrángatják tőlem, Edwardtól.
Edward. Milyen békésen szuszog, gondtalan arca olyan, mint ha az angyalok faragták volna. Néha-néha egy-egy árny suhan át rajta, néha még mosolyogni is szokott, sőt motyog is néha összefüggéstelen dolgokat. Olyan édes és békés, békés élete lehetne, ha Én, és Családom nem lenne, vagy legalábbis nem költöztünk volna mi se és Ő se Forksba. Mért veri ennyire szerencsétlent az Isten, hogy velem találkozott, a saját külön bejáratú végzetével, aki előbb vagy utóbb önhibáin kívül, de kárhozatra fogja ítélni. Nem akarom, nem akarom megtenni, de a kínzó szomjúság…. Hogy is mondjam… elviselhetetlen, várjunk csak…. Félix gondolatai csöndben vannak túlságosan is. Elment volna??? Na mindegy, ez most a legkisebb gondom….
Még körübelül 10 percig néztem Edward arcát, amikor két dolog történt egyszerre….
Alice felsikított, és Edwardnak eltorzult az arca majd kinyíltak a szemei.
Azonnal boldog mosoly terült el az arcomon és megfogtam a kezét. Először értetlenül nézett körbe majd megállapodott a szeme az összekulcsolt kezeinken, majd megszólalt….
- Meghaltam, hogy a mennyországba kerültem? –kérdezte és folytatta tovább – Te biztos az én személyre szabott angyalom vagy.
Milyen kedves, angyalnak hisz, pedig nem is vagyok az…. Nem érdemlem meg ezt a jelzőt, amennyi rosszat én tettem már…..
- Vagy hallucinálok, jó kis hallucináció….. – mosolyodott el.
Nem bírtam tovább, szükségem volt rá, a szeretetére, a szerelmére, a lényére.
Lassan közelítettem felé és puha ajkaihoz hozzáérintettem jéghideg márvány számat. Lágyan csókoltam, és ő, mint édes nektár úgy kecsegtetett, hogy többet, többet akarjak, többet akartam, ki akartam sajátítani Őt, örökké szeretni, azt akarom, hogy ő is szeressen, hogy az örökké valóság se legyen elég kettőnk szerelmének, nem érdekel ezentúl, hogy ember, nem érdekel Félix, nem érdekel a világ se, önző akarok lenni, csak magammal törődni. Csak egy kicsit, csak egy időre. Amíg az agyamon ez végigfutott még mindig csókolóztunk, beleakart túrni a hajamba de egy hangos reccsenés jelezte neki, hogy ez most nem jó ötletnek bizonyult, mivel azon nyomban elvált ajkaimtól és egy nagyot szisszent.
Boldogan rámosolyogtam, majd megpusziltam mindkét gipszes kezét, majd egy gyors csókot nyomtam homlokára, és félig ülő testhelyzetéből lenyomtam vissza a pihe-puha ágyra.
- Beszélnünk kell – kezdte – Először is azt szeretném tudni hogy Félix hol van és hogy mi van kettőtök között.
- Oké, beszéljünk – sóhajtottam – Nagy valószínűséggel Félix elment… Köztünk semmi nincs, egyszer még, nagyon régen kisegített egy helyzetben, és azóta zsarol vele….
- ELMENT????- ült fel egy pillanat alatt…. – hova? Ugye nem Volterrába vissza????
- Hát, nem is tudom, lehetséges, hogy oda ment vissza…. Mért lenne annyira fontos, hogyha visszament? –kérdeztem megdöbbenten
- ő….. izééé…. – kezdett bele már megint a félrebeszélésbe közben nagyon erősen a falat kezdte bánulni.