Halhatatlan Szerelem – Utolsó szívdobbanás 4. fejezet

Sziasztok!!!
Tátárátáááááá........
Újdonságok megint a blogon...
Hisztysnek köszönhetően van új fejléc, nekem köszönhetően meg vannak csinálva a diavetítések (egyedül csináltam meg)!!
És most fenn van a friss.... ami mint látjátok Hszusz. lett a szavazás végeztével majd a választott történetből is megírom a frisset.
Na jó olvasást: ildella
ui.: Ez egy átvezető fejezet lett és elég rövidke, de így legalább a kérdéseitekre választ kaptok!!!



Halhatatlan Szerelem- Utolsó Szívdobbanás 4. fejezet
Az újra találkozás….
(Alice szemszöge)
Olyan gyorsan telik az idő… mégis lassan…
Költözünk, nincs kedve senkinek, de muszáj…
Denaliból Angliába. Angliának tökéletes az éghajlata számunkra. Amióta elhagytuk legjobb barátnőmet, és bátyám kedvesét az egész család széthullott darabjaira szakadt, akkor volt egy kis, nagyon kicsi fény reménytelen életünkbe, amikor Edward megmentett egy ártatlan életet. Egy lányt… egy életvidám lányt… a neve Carmen árvaházban nevelkedett és mi mentettük meg az életét… vagyis inkább Edward, ő változtatta át. Szükséghelyzet volt és ő helyesen döntött, egyszer az életbe neki is lehetett egy jó döntése. Carmen még bőven az újszülött évében van. Ezért Carmen én Jasper és Edward futva és úszva tesszük meg az utat új lakhelyünkig. Ígyis óvatosnak kell lennünk.
Megérkeztünk és az volt számomra az első, hogy átöltözzek.
Miután ez megvolt, lementem a nappaliba és leültem Carmen és szerelmem mellé a kanapéra. Itt volt még Rosalie, Emmett és Edward is. Esme és Carlisle karöltve jöttek be a nappaliba… Carlisle a nappali közepére állt és megszólalt:
- Gyerekek beírattalak titeket az egyetemre…. Esme Jasper és én maradunk itthon Carmennel. Így megfelel mindenkinek? – kérdezte Carlisle
- Oké – hangzott el egyszerre a válasz, Jazz arca megkönnyebbült lett, amikor meghallotta, hogy neki iskolába emberek közé nem kell menni, a múltkori incidens óta még jobban „fél” az emberektől.
- Nem lehetne, hogy én is itthon maradjak? –kérdezte Edward reménnyel a hangjába
- Nem!!!!- szóltam rá erélyesen
- Kis fiam gondold meg…. így jobb lesz mindenkinek, neked is jobb lesz emberek között, hidd el – mondta Esme kisebb sajnálkozó éllel a hangjába
Már mondani akartam valamit, amikor látomásom lett.
Egy hatalmas házat láttam, és egy szőke szépséget, habár elég sovány volt. Az arcát nem láttam csak a szőke tincsei. Pakolászott a házban, és ekkor bejön két lány, két barnahajú lány egyetemisták lehetnek mindhárman.
Ekkor változott a kép.
Az egyetemet láttam és a lány megint ott volt, az a szőke… és épp a teremből rohan ki sírva, az arcát megint nem láttam, csak azt, hogy nagyon zaklatott valami miatt. Beszáguldott a kocsijába és elhajtott még mindig sírva felhívott valakiket hogy taxival kell hazamenniük, az egész utat végig sírta majd berohant a házukba.
Ennyi volt a látomás és én nem értettem mért fontos egy egyetemista diáklány fájdalma és hogy én mért érzem, azt mintha ismerném ezt a lányt. Mért érzek késztetést megkeresni a házát és megvigasztalni? Na, mindegy, ezt ki kell vernem a fejemből….
(Edward szemszöge)
Kárnak hagytam ott, hiányzik, fáj a hazugság, fáj, hogy hazudnom kellet neki, fáj, hogy nem érzem, a kínzó szomjúságot mikor a közelembe van, fáj a tudat, hogy elfelejthet, fáj, hogyha más öleli, hogy más megadhatja neki azt, amit én nem, fáj, nagyon fáj rosszabb az átváltozásnál. De csak miatta tettem, hogy legyen egy normális élete, hogy én csak egy csúnya emlékkép, egy szörnyű gondolat legyek, azt szeretném, hogy legyen egy férje három jól fésült gyereke. Legyen egy szép élete, felejtsen el engem, a fajtámat és minden velem töltött percet. Ne létezzek számára. Szép élete legyen, az igaz szerelemmel Ősz hajú öreg néni legyen az unokái körül. Boldog legyen, nem érdekel ki mellett, de boldog legyen.
Megint ott tartok, hogy visszaemlékszem Rá, Jasper szúrósan és egyben szomorúan méreget, azt hiszi minden az Ő hibája, de ez nem igaz, csakis az enyém fáj a tudat, hogy mennyit rondítottam kedvesem gyönyörű arany életében. De most már nem vagyok ott… Most már nem bánthatom…
Ezekkel a gondolatokkal indultam reggel az egyetemre. Egész nap semmi érdekes nem volt a professzorok unalmas, sablonos szövegeket mondtak olyat, amit én már vagy 100 féle képen tanultam. Nem figyeltem semmire és senkire. Annyit érzékeltem, hogy mindig elkísért valaki a családomból az óráimra. Most éppen modern költészet órára ballagok Emmettel az oldalamon.
Amikor beléptem a terembe megcsapott egy ismerős illat, a feltevést viszont elvetettem, miszerint életem szerelme pont ebbe az egyetemre járjon. Ekkora balszerencséje neki sem lehet.
Az nem lehet, hogy Ő itt legyen, nem ezeket az egyetemeket jelölte. Tudom, ott voltam mikor beírta leendő iskoláit. Nem ez az egyetem volt az, ebben biztos vagyok.
A gyanú gondolata erős volt mégis elvetettem. Emmettnek is feltűnt, de félt fantáziálgatni a közelembe. Sok sekélyes emberi gondolat csapott, meg amikor lépkedtünk be a terembe ülőhelyet kutatva, ahol nem látszunk túlságosan, nem kell, hogy középpontba legyünk. Az óra gyorsan eltelt ahhoz képest, hogy mindig a tökéletes illat kúszott orromba. A gondolatot miszerint Ő lenne itt elvettettem. Már mentünk volna ki amikor egy lány szélsebesen ki akart rohanni a teremből, de ügyetlen volt és megbukott a küszöbben.
Odamentünk hozzá Emmettel és épp fel akarta magát nyalábolni.
Segítettem neki, miközben Emmett talpra állította
- Elnézést, jól vagy? –kérdeztem mire neki patakokban kezdtek folyni a könnyei és gyorsan kikapta a kezemből a cuccát, bólintott, de megszólalni nem szólalt meg
- Biztos jól vagy? –kérdeztem rá megint és felemeltem állánál fogva a fejét, könnyes volt a szeme, de tisztán kivehető a csokoládébarna szempár. Ismerem ezeket a szemeket. Olyan, mint Belláé. És még az illat is stimmelt. Lefagytam, ez Ő, a legvadabb szerencsétlenség köszöntött megint rá.
A cuccával együtt elkezdett szaladni a folyosón és minden második embert felökött.
Eközben szólongattam és utána futottam, de viszont nem használhattam vámpír gyorsaságot, az emberek miatt.
Amikor kiértem a parkolóba már csak egy gyönyörű Aston Martint láttam elszáguldani. Várjunk csak… száguldani? Aston Martin? Biztos, hogy ez Bella volt? Mióta szereti a sebességet és a drága kocsikat? Várjunk csak akkor mi lett a régi csotrogány Chevrolet-el?!?! És mióta szőke?????
Sok sok kérdés van amit meg kéne válaszolni, de hogyan…??? Az életébe nem férkőzhetek megint be.
Most ért ide Emmett mellém mivel csak sétált idáig.
- Te csak képzelődtem, vagy tényleg a hugicám volt az, aki elhasalt? – kérdezte – És mióta szőke??
- Ő volt az Emmett, de hogy mért van, itt nem tudom….. –sóhajtottam és elindultam hazafelé Emmettel az oldalamon