Mi lett volna ha... 10.fejezet

Sziasztok!!!!
Meghoztam a frisset emberek!!! Lehet nekem örülni:D
A vége most nem annyira durva:D Hisztys miatt ilyen ő ültette bele a bogarat a fülembe és a kezem automatizálódott és ezt hoztam ki Hisztys ötletéből:D
Még mindig 10 kommentár után kaptok frisset!!!
A játék még mindig érvényes: aki a legelső komit írja és mellé mellékel egy e-mailt az megkapja a soron következő fejezet 1. oldalát....
kb ennyi jó olvasást...
puszi Ildella


Mi lett volna ha…10. fejezet
Az igazság kiderül
(Edward szemszöge)
-Tudjátok nekem nem mindennapi életem volt Volterrában. – kezdtem bele, amikor még két perc múlva értetlenül néztek rám –Az apám Aro Volturi…. az anyám pedig Elizabeth Masen Volturi. Mindketten vámpírok. Apám egy próféciában olvasott egy olyan gyermekről, akit két vámpír nemz. Ez minden 1000. évben lehetséges… 17 évvel ezelőtt megint eljött ez az 1000. év és én megfogantam. Gyorsabban növekedtem, mint egy normális baba. Anyám vámpír létére ki tudott valahogy hordani… Születésemet a királyi hármas titokban tartotta…. abban reménykedtek, hogy a prófécia igaz és még a 18. születésnapom előtt megtalálják azt a lányt, aki ha átváltoztat, én leszek az egyik legsebezhetetlenebb legerősebb vámpír a világon és a Volturi fegyverként használhat….. Sok-sok éven keresztül keresték azt a vámpírt, aki majd átváltoztatja a „fegyvert”.
- Még mindig keresik…. De ha rajtam múlik, nem találják meg… mert én már megtaláltam… Te vagy az Bella… – mondtam halál nyugodtan ő pedig felébredve a döbbenetből… hatalmas kerek szemekkel nézett rám….
- Én?!?!?!?! De mért én??? - kérdezte hisztérikus hangon
- Azért mert a vérem énekel neked….. te vagy az az egyetlen különleges vámpír, aki számomra elhozhatja a különleges átváltozást ez által a különleges erőmet…. – mondtam
- La tua cantante… – suttogta Bella révedő tekintettel
- Pontosan… – helyeseltem és tovább folytattam „csodás” életem történetét
- Úgy neveltek mindig is hogy erős érzelem mentes harcos legyek… amíg a többi gyerek játszhatott a napsütésben addig engem harcra tanítottak az őrök… amíg más gyerek iskolába járt addig engem a volterrai vámpírok tanítottak az iskolás anyagokra egy két vámpír ismerettel megspékelve. 15 évesen betelt nálam a pohár. Gyűlöltem és a mai napig gyűlölöm a szüleimet, azért amit velem akarnak tenni. Nagy kínok árán elszöktem sok-sok pénzel, ami engem illett. És magányosan elkezdtem élni az életemet próbáltam a volterrai őrök elől eltűnni kisseb nagyobb sikerrel. De ettől függetlenül nem maradhatta tovább sok időt egy helyen, mert megtaláltak volna. Nekem már emberként is vannak képesség foszlányaim. Ezért nem hallod Bella a gondolataimat. Ha nagyon koncentrálok, ki tudom terjeszteni még valakire. Erősebb vagyok, mint egy átlagember, de sokkal gyengébb, mint egy vámpír…
- Azért nem tudott olyan könnyen megölni Félix, mert masszívabb vagyok, mint egy ember. Nos körülbelül ez az életem története nagyjából. Most pedig szeretnék tőled Bella kérni valamit. – feleltem szomorúan mivel tudtam, ha ezt megteszi nekem, akkor emberi életemnek vége.
- Micsodát…??? – kérdezte és szép ívű szemöldökét felvonta
- Változtass át – feleltem egyszerűen és vártam a reakciót
- Ezt te sem gondolhatod komolyan… – hördült fel – Amit az imént meséltél…
- Tudom mit mondtam, de meg is tudom indokolni a kérésemet… – mondtam higgadtan
- Tényleg??? És hogy mert én ezt az egészet reménytelennek látom!!! Edward, mért pont én??? Én ezt nem akartam – keseredett el ma már sokadjára szerelmem…
- Mért szerinted én ezt akartam??? Hogy a szüleim ne szeressenek… hogy egyedül legyek egész életemben érzelem nélkül…. és azt hogy most ilyet kérjek, tőled h örökre megvédjelek…..???? – kérdeztem felháborodva és szörnyen szomorúan, hogy azt feltételezi, hogy nekem ez minden vágyam…
- Sajnálom… - hajtotta le a fejét… – Tényleg sajnálom…. megteszem egy feltétellel…..
- Mi a feltétel??? – kérdeztem és már láttam a fényt az alagút végén….
- Nem mehetsz Félix után… nem intézheted el a Volturit …. nem engedem, hogy bajod essen…. – válaszolta határozottan.
- Bella tudod nagyon jól, hogy beszélnem kell velük….. El kell valahogy intéznem hogy ti biztonságban legyetek…..
- De… – kezdte de abbahagyta amikor Alice felsikított
- A…a…a…. v…oo…l….tu…ri…. i….d….e…jön….. – dadogta és az arca szörnyű rémületet mutatott
- Nyugi drágám… – kezdte csitítani Jasper amikor a térdeit felhúzta és hintáztatni kezdte magát…
- Még egy ok hogy gyorsan átváltoztass és eléjük menjek, nem hagyom, hogy a ti közeletekben legyenek…. – morogtam és határozottan Bella szemeibe néztem
- De…. – kezdte megint de mikor ránézett húga meggyötört arcára nem fejezte meg megkezdett mondatát… - Rendben!!!!! Muszáj sajnos ezt tennünk ugye?
- Igen – bólintottam határozottan és ekkor éles fájdalom kúszott testembe, amitől összerogytam
Bella azonnal utánam kapott… és utána Carlisle-ra tekintett, aki kiadta az utasításokat…
- Na jó… Emmett vidd fel Edwardot Bella szobájába…. és fektesd le …. Bella te egy azonnali sürgős vadászatra menj ide a közelbe és egyél annyit amennyit csak bírsz… nem hagyatkozhatunk véletlenekre.. az átváltozással kapcsolatban….. Alice próbálj megnyugodni….. Jasper segítenél neki?? Akinek még kell vadászni, tartson Bellával….. Indulás ki-ki a maga dolgára…. MOST!!!! – mondta határozottan és mindenki elkezdte csinálni a maga dolgát….. Emmett felkapott és felviharzott velem a szobába majd óvatosan letett az ágyra…………… Alice és Jasper utánunk futottak és velem voltak, amíg a többiek vadásztak…. Alice azóta kisebb nagyobb sikerrel de megnyugodott és eltudta mesélni Carlisle-nek a vízióját miszerint az-az átkozott Félix valahogy elérte Volterrát és elmondta Aroéknak hogy mit talált Forksban…. Aro eldöntötte, hogy elindulnak ide… pont annyi időnk van, hogy befejeződik az átváltozásom és már itt is lesznek Seattle tájékán onnan meg gyorsan elcsalom őket Forks környékéről…


Bella kb 2 óráig volt távol… és utána a szeme folyékony arany színben pompázott, ami csodaszép lett volna, ha nem csillogott volna szomorúan. Ettől én még szomorúbb lettem… így szerencsétlen Jasper arra hivatkozva, hogy nem lenne szerencsés itt lennie, amikor megharap Bella a vér miatt… inkább ki megy az erdőbe friss levegőt szívni.
Amikor Bella felkészültnek érzete magát… amennyire a helyzet megengedte szólt Carlisle-nak hogy készen áll, és hogy jöjjenek….
Emmett és Carlilse szorosan Bella mögött volt, ha nem birja kontrolálni magát, akkor le tudják tépni rólam…..
A többiek is itt voltak a szobába kivéve Jasper, aki egy fa ágán ülve figyelt minket az ablakból….
Bella már öt perce a nyakamnál vesz mély levegőket, amik segítenek neki megszokni az illatomat…
Ekkor elérkezett az idő szólt Carlisle-éknak hogy most fog megtörténi és egy nagyot nyeltem és felhúztam tarkójánál fogva egy szenvedélyes utolsó emberi csókra….
Amikor vége ért a csóknak akkor odahajolt a nyakamhoz kaptam egy utolsó puszit a nyaki ütőeremre majd éles fogait belemélyesztette papírvékony bőrömbe és elkezdődött a háromnapi kínszenvedés.
Nem tudtam mennyi az idő … teljesen elvesztettem az időérzékemet..
Nem üvöltöttem fel egyszer sem… pedig akartam. De engem nem úgy tanítottak.
Éreztem, hogy a sok kín után jön a megváltó halál. Éreztem, hogy a lábamból távozik a tűz majd egyenesen a szívemet veszi célba. Szörnyen fájt majd legutolsót dobbant és végleg leállt.
Kinyitottam a szemem és láttam minden porszemet és nem létező színeket… körbenéztem a szobába… már éjszaka volt és elég nagy vihar… dörgött villámlott…. kinéztem a nyitott ablakon és megláttam Bellát hosszú talpig érő fehér ruhában, ahogy széttárja kezeit és nézi, ahogy a villám becsap az erdőbe…….. Halkan felálltam majd Bellához léptem és átölelve a derekát a vállára hajtottam fejem. Ő nem nézett rám csak halkan megszólalt…
- El kell menned ugye? – nem volt más a hangja csak apró suttogás a hangos dörgések tengerében
- Muszáj….. – én sem beszéltem hangosabban, mint ő…
Az ölelésembe megfordult s rám emelte szemeit…
- Nem akarom, hogy elmenj…- suttogta és végigsimított az arcomon…
- Én sem…- ha tehettem volna sírtam volna legszívesebben… na, ennyit a nagy férfijúi büszkeségről…. – De muszáj
- Tudom… - lehajtotta a fejét én meg kezemmel felemeltem mélyen a szemébe néztem és lassan közeledtem ajkaihoz…
Különleges volt ez a csók…. ez a tipikus búcsúcsók volt, ami megváltoztat mindent….
Amikor tudod, hogy vége, és még sem akarod, amikor tudod, hogy nincs folytatás
Amikor érzed itt a vég… amikor lealkonyul és bekövetkezik a zord éjszaka. Amikor csak magadra számíthatsz, amikor egyedül vagy, távolt a szeretteidtől. Amikor tudod, hogy jó cél érdekében hagyod el őket…. de mégis fáj… húsmaróan kínzóan szörnyű érzés. De tisztában vagy azzal, hogy, meg kell tenned és ezt csak úgy megy, ha határozott és eltökélt érzelemmentes harcos leszel. Aki a szívét szerelménél hagyja, arra kérve őt, hogy vigyázzon rá, amíg visszatér a harcmezőből… hogy majd ha egyszer hazatévelyedik, visszakaphassa és boldogan éljenek együtt… az igazi családjával.
Akit akkor, amikor elmegy, arra sem méltat, hogy elköszönjön…. csak a szerelmétől köszön el egy utolsó szerelem teljes csókban és megfogadja, látják még egymást…..

Halhatatlan Szerelem- Utolsó Szívdobbanás 7. fejezet

Sziasztok!!!!
Még mindig érvényes a 10 komenntárhatár!!!!!!!!!
És légyszives ne keljen könyörögni nektek 32 követőnk van.... senki sem hal bele pár szó bepötyögésébe!!!:)
Még mindig érvényes a JÁTÉK!!!!
aki a legelső komit írja és mellé mellékel egy e-mailt az megkapja a soron következő fejezet 1. oldalát....
Ezt a fejezetet Fanny97 irta az uj társszerkeztő
Extra hosszú lett!!!!!!!! Szerintem fantasztikus lett!!!
Kb ennyit akartam......
Jó olvasást és puszi: Ildella&Fanny97
















Halhatatlan Szerelem- Utolsó Szívdobbanás
7. fejezet
Big girls don't cry

Bella szemszöge:
Egész délután csak az ágyamban feküdtem és sírtam. A lányok gyakran bejöttek, és megkérdezték, hogy biztos jól vagyok-e, nem kérek-e valamit, de én csak mindig udvariasan elutasítottam az ajánlatokat. Fájt visszaemlékeznem, de megtettem. Újra és újra visszaemlékeztem csókjaira, hideg bőrére, gyönyörű aranybarna szemeire. Még félórányi keserves sírás után, erőt vettem magamon, és eldöntöttem, hogy nem fogok sírni Miatta. Aki hányszor elmondta, hogy örökké mellettem marad, aztán másfél év után közölte velem, hogy nem vagyok neki elég jó. Kimásztam az ágyamból, majd a fürdő felé vettem az irányt. A szemeim vörösek voltak. Megmostam az arcomat, hogy egy kicsit felfrissüljek, majd felvettem az éréstelen pókerarcomat, majd lementem a lányokhoz.
- Jaj Isabella ugye minden rendben? - kérdezték egyszerre, majd mind3-an szorosan átöleltek.
- Persze, csak a szüleim… - na, most mit mondjak… de magyarázatot kell adnom miért sírtam. Tegnap Apu miatt zárkóztam a szobámba, ma pedig… miatta… Nem Bella! Pókerarc. Nem szabad sírnod. - Tegnap volt apám halálának évfordulója, és azt hittem tegnap jól kisírtam magam, de ma délután az emlékek megint rám törtek… De most már jól vagyok. - küldtem feléjük egy hamis mosolyt. Szerencse, hogy ilyen jól meg tanultam hazudni.
- Ohh. Sajnálom. - ölelt át Lor még egyszer.
- Tényleg… Dorothy jobban vagy már?
- Aha. Gyere, megy valami sorozat a tévében. Az eltereli a figyelmed. - Bámultam a képernyőt, de a gondolataim ismét más úton jártak. Ilyen szerencsétlen, is csak én lehetek. Miért pont ebbe az egyetembe jöttem?
- Bárcsak lenne nekem is egy olyan pólóm. - sóhajtott fel Dorothy. Megnéztem a tévében éppen kutyát sétáltató lányt, akin egy rövid ujjú fehér póló volt, ami a mellrész alatt össze volt szűkítve, onnantól pedig lazán omlott a lány derekáig.
- Nekem van egy hasonló, de az fekete. - szólaltam meg. Dorothy csillogó szemekkel meredt rám.
- Kölcsönadod a holnapi napra? - kérdezte.
- Dorothy! - szólt rá Cassandra.
- Persze. Ha gondolod, a tiéd is lehet. Rajtam még úgysem volt sose. Benn van a szobámban… öhm… valamelyik polcon. Keresd meg.
- Jahj köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm! - ugrott Dorothy a nyakamba.
- Ugyan, nincs mit. Na, menj, keresd meg azt a ruhát. - küldtem a szobámba, egy újabb hamis mosoly kíséretében. Fél perc múlva Dorothy hangos sikolya rázta fel a házat.
- ISABELLA! - gyorsan futottam a szobámba, majd berúgtam a félig nyitott ajtót.
- Dorothy mi tör… - és ekkor megláttam őt. Ott állt, és meredten figyelt rám. Mérges voltam rá, nem elég, hogy miatta sírtam órákon keresztül, ma délután, még akkor van képe idejönni, és feltépni a sebeimet. Egyáltalán mit érdeklem én őt? Azt mondta nem szeret, hogy nem vagyok neki elég jó, erre fel van képe idejönni? – Te!!!??? – rivalltam rá.
- Őhm… - gondolkozott, aztán kinyögte a világ legértelmesebb válaszát.
- Ti ismeritek egymást??? Te hívtad ide vagy, hogy jutott be egyáltalán ki ő? – kapkodta fejét Dorothy.
- Nyugi Dorrothy, nyugi én hívtam ide csak azt hittem, hogy kint van még az ajtónál azért rökönyödtem meg csöppet…. nyugi drágám nincs semmi baj… ő egy régi ismerősöm még abból a városból ahonnan jöttem és meglátogatott… de már nemsokára megy is el innen és megint a feledés homályába vész. - hazudtam folyékonyan. Reménykedtem, hogy veszi a lapot, és kiugrik azon az ablakon és elmegy, ehelyett meredten bámult a szemeimbe, miközben Dorothy kiment, és becsukta az ajtót.
- Edward mit keresel itt? - kérdeztem. Percek teltek el, de nem válaszolt.
- Edward!? - nincs válasz. Odamentem és kezemmel kezdtem el legyezni arca előtt. Semmi. Hát ez remek. Mondhatom.
- Edward!!! - csattantam fel már mogorván.
- Tessék?! - kérdezte döbbenten, majd megrázta a fejét.
- Már vagy 10 perce legyezek a fejed előtt... Mit keresel itt?
- Téged? - inkább volt kérdés, mint kijelentés...
- Pfff… ez jó vicc... – nevetettem fel csupa keserűséggel a hangomba. Mégis mit akarhat tőlem? Megmondta, hogy már nem szeret.
- Nem viccnek szántam - húzta el száját.
- Ha csak ennyit akartál, akkor már mehetsz is, mert sok a tanulni valóm. – hazudtam.
Lassan odamentem hozzá és megpróbáltam kitolni az ajtón, de nem sikerült.
- Mit akarsz Edward?? – kérdeztem ráncolva a homlokom.
- Téged! – mondta és megpróbálta átölelni a derekam, de még időben meghátráltam.
- Ne nyúlj hozzám…- hangom parancsoló volt.
- Miért? – kérdezte és lépett egyet felém – Nem éreznéd jól magad, ha gyengéden a karjaimba tartanálak, ha újra énekelhetném neked az altatót… ha gyengéden végigsimítanék az arcodon… valahogy így és lágyán végig csókolnám az arcodat? – eközben végig azt csinálta, amit mondott. De igen, de igen, de igen, jobban, mint valaha. Válaszolt volna a szívem neki. Viszont féltem, hogy feltépi a régi sebeim. Igaz, már megtette. De megmondta, hogy nem szeret. Miért akar kínozni? Nem szenvedtem már eleget? És most, ajakival lassan közeledett ajkaim felé. Akartam ezt a csókot. Mindennél jobban. De féltem is.
- Ezt nem szabad… - suttogtam az ajkaira.
- Hmmmm… - válaszolt. Aztán ajkait az ajkaimra nyomta és lágyan becézgetett. Egyre hevesebben csókolt, aztán kezeit lecsúsztatta a derekamra majd le a csípőmig és lábaim a derekára kulcsolta… elhátrált velem az ágyig és rádöntött. Ekkor elváltam puha, hideg ajkaitól és zihálva szedtem a levegőt, ahogy Ő is…
- Edward - suttogtam zihálva - Ezt nem…
Nem engedte, hogy folytassam, ajkaival újra elfoglalta a szám.
Amikor megint elváltunk zihálva folytattam...
- … szabad.
Elkezdte csókolgatni a nyakam, amire önkéntelenül is jóleső sóhajokat hallattam.
- Edward - mondtam halk hangon - Nem szabadna, te nem szeretsz engem… - bár én szerettem. És bántam, de szerettem. Mindig is szerettem, és bármit csinál, mindig is szeretni fogom. Akármekkora fájdalmat okoz nekem, akkor is. Jöttem rá.
-- Edward… - nyögtem fel hangosan, amikor dekoltázsomat kezdte elhalmozni csókjaival…
- A francba is a szabályokkal – ziháltam már-már félőrülten és elkezdtem lehámozni róla az ingét. - Nem érdekelnek a szabályok, nem érdekel senki sem. Boldog akarok lenni! – motyogtam és bronzvörös hajánál fogva húztam fel egy vad és szenvedélyes csókra. Percekkel később az én felsőm is a padlón volt.
- Annyira hiányoztál Edward! – nyögtem, mikor keze a hátsómra csúszott.
- Hmmm… - mormogta a nyakamba. Komolyan, tud még egyáltalán értelmesen beszélni? Egy gyors mozdulattal megszabadított a szoknyámtól, majd ő is letornázta magáról farmerjét. Keze a melltartóm csatjához siklott, de amikor nem tudta kinyitni, egy apró mozdulattal szétzúzta a csatot, és megszabadított a felesleges ruhadarabtól. Így rajtam már csak egy bugyi volt, rajta pedig az alsó nadrágja. De hamarosan rólam is lekerült a maradék ruha, és ő sem tétovázott alsójával, miközben újra megcsókolt, majd fölém gördült…

Edward szemszöge:
Néztem gyönyörű szív alakú arcát, miközben békésen aludt. Be kell hogy valljam, én sem így terveztem a mai nap végét. De nem bántam meg. Az égető érzés a torkomban szinte teljesen köddé vált. Arra viszont nagyon kellett vigyáznom nehogy kárt tegyek szerelmemben. Szeretem, és ezek szerint még ő sem utált meg teljesen…

Reggel:
Bella lassan kinyitotta a szemeit. (Egész éjjel békésen szundikált a hasán, míg én az ágytámlának dőlve néztem, és hallgattam édes szuszogását.) Mikor elkezdett feltápászkodni, küldtem felé egy féloldalas mosolyt, majd karjaimmal átöleltem a derekát, és mellkasomra húztam. Bella hunyorogva nézett fel rám, majd tekintete ijedté vált.
- Mi a franc? Edward te meg mit keresel itt? Egyáltalán hogy volt merszed bejönni? – kelt ki magából.
- Shhhhh. - próbáltam csitítani.
- Te csak, ne csitt-ez, itt nekem. Ó jóságos ég... nincs rajtam ruha! – kiáltott fel hisztériásan, majd újra a szemeimbe nézett. Tekintete mérges volt, bánatos, de mégis hatalmas fájdalmat sugallt. – Kérlek, mond, hogy ezt az egészet csak álmodom, és a tegnap éjszaka sem történt meg. – tört ki hatalmas zokogásban. Nem tudtam mit mondhatnék. Kérhettem volna tőle bocsánatot, de nem éreztem, hogy lett volna okom rá, és amúgy meg Bella is simán leállíthatott volna.
- Nézd… én nem igazán tudom, hogy mit mondhatnék… - kezdtem bele… úgy döntöttem elmondom neki, hogy mennyire szeretem, és hogy hazudtam neki, hogy nem elég jó nekem, mert az, az igazság, hogy túl jó hozzám. Folytatni akartam, de Bella közbe vágott.
- Ohh igazán nem? Mondjuk egy bocs, hogy megerőszakoltalak azok után, hogy a tegnapi nap újra találkoztunk több évvel később, jól esne. Amúgy meg, megmondtad nekem nyíltan és világosan, hogy nem szeretsz, hogy nem vagyok neked elég jó… - mondta, és egy könnycsepp gördült le az arcán – Gondolom, élvezed, hogy még jobban tönkretettél! Te nem tudod hogy mit éltem át Edward! Az csak egy dolog volt, hogy te elhagytál… igen fájt, minden éjjel sírtam utánad… de ez akkor még csak a kezdet volt. Utána az apám is meghalt… - itt gondolkozott, aztán végül is nem folytatta.
- Mikor a legnagyobb szükségem lett volna rád, te eldobtál magadtól. – nézett a szemeimbe fájdalmasan. És nekem is fájt, mert igaza volt. – Erre most megjelensz. Több évig életjelet sem adtál magadról. Nem érdekelt, hogy vagyok, mit csinálok, mi van velem, egyáltalán életben vagyok-e még! Betörsz a házamba, aztán minden tiltakozásom ellenére letámadsz. Mi ütött beléd Edward Cullen?!
- Én… én sajnálom Bella. Fogalmam sincs mi ütött belém. Csak annyira hiányoztál, és most, hogy újra itt vagy, nem csak a képzeletemben, hanem teljesen fizikailag is, - simítottam meg az arcát, de lerázta kezem magáról – én sajnálom Bella… teljes mértékben megértem, ha nem tudsz nekem megbocsátani.
- Edward… ebből mégis mit hihetnék el? – kérdezte, aztán mindketten csöndbe burkolóztunk.
- Tudod mit Edward Cullen? – förmedt rám – Most szépen elengedsz, felveszed a ruháidat, kimászol azon az ablakon, és elmész haza! – utasítottam.
- Többé nem Bella! Épp elég hibát vétettem már! Nem foglak újra elengedni.
- De! Nem fogok könyörögni neked. De ez, az én házam. És te most nem vagy kívánatos személy. – ledermedtem. Bella ezt kihasználva kimászott az ölelésemből, majd a takarót maga köré csavarva ment a gardróbja felé, ahonnan kivett, egy pulcsit, és egy famert, majd gondosan bezárkózott a fürdőbe. Nem vártam, meg míg kijön. Úgy gondoltam jobb, ha most magára hagyom mégis. Gyorsan felvettem a ruháimat, majd futásnak eredtem a Cullen házhoz, a hátam mögött hagyva Bella házát. A távolból azért még hallottam 2 szót Bellától.
- Köszönöm Edward.

Egy kis ízelítő!!!

Hát sziasztok!!!!
Lenne egy kis bejelenteni valóm!!!!!!!
Lett egy új társszerkesztőm Fanny97 aki besegít az írásba....
Ő amikor megbeszéltük, hogy mi is legyen megírta nektek extra hosszúra és szerintem nagyon nagyon jóra a friss fejezetet ami a Halhatatlan Szerelemből készült....
Nos tehát a komentárhatár feléig sem jutottunk.... 4 darab kommentet kaptam össz vissz
Úgy gondolom hátha igy kedvetek lesz jobban kommentárokat irni az utolsó fejezethez hogy hoztam egy kis ízelítőt a következőből....
Szerintem fantasztikus lett amit Fanny írt..... úgy gondoltuk hogy ha meglesznek normálisan a kommentek akkor gyakrabban frisselünk....
De ahhoz hogy nekem és neki is legyen ihlete ahhoz az kell hogy ti is segítsetek pár szó begépelésével.... szerintem ez nem olyan nagy kérés..... vagy igen?!
Na nem szaporítom tovább a szót....
Íme a kis ízelítő, és hajrá a kommentár írással.... szerintem nagyon megéri;)





- Hmmm… - mormogta a nyakamba. Komolyan, tud még egyáltalán értelmesen beszélni? Egy gyors mozdulattal megszabadított a szoknyámtól, majd ő is letornázta magáról farmerjét. Keze a melltartóm csatjához siklott, de amikor nem tudta kinyitni, egy apró mozdulattal szétzúzta a csatot, és megszabadított a felesleges ruhadarabtól. Így rajtam már csak egy bugyi volt, rajta pedig az alsó nadrágja. De hamarosan rólam is lekerült a maradék ruha, és ő sem tétovázott alsójával, miközben újra megcsókolt, majd fölém gördült…




na lehet hogy kis részletet vágtam ide be de szerintem meg tud lódulni ettől az ember fantáziája:D
na akkor jó kommentár írást és pihentető nyarat puszi: Ildella

Halhatatlan Szerelem- Utolsó Szívdobbanás 6. fejezet

Sziasztok
Itt vagyok meg jöttem kicsi késéssel.. meg ballagás volt és elkellet egy hosszú magamban folytatott vitában döntenem mi lesz a blog sorsa.....
na ez most mind mellékes most az a lényeg hogy itt vagyok... vagyis ezáltal itt az új fejezet is...:D
A JÁTÉK MÉG MINDIG ÉRVÉNYES tehát:
aki a legelső komit írja és mellé mellékel egy e-mailt az megkapja a soron következő fejezet 1. oldalát....
Még valami mivel Beneesme épp nem ért rá és mivel így is sokat késtem ezért a fejezet NINCS LEBÉTÁZVA úgyhogy bocsi....
A kommentárhatár :10
Köszönöm a 32 rendszeres olvasót és a több mint 12 000 összes látogatót
Jó olvasást remélem tetszeni fog mert most próbáltam izgalmasra csinálni....
puszi Ildella


















6. fejezet
Eszeveszett érzelmek
(Edward szemszöge)
Kinyílt az ajtó és belépett rajta egy lány… Egy vörös hajú lány aki amint meglátott elkiáltotta magát…
- ISABELLA – sikította ekkor hangos lábdobogás hallatszott
Én lefagytam, azt se tudtam mihez kezdjek magammal ebben a helyzetben. Ekkor valaki a már félig nyitott ajtót teljesen kinyitotta, habár a berúgta jobb szó lenne rá.
-Dorothy mi tör…… - itt abbahagyta a szőke szépség, mert meglátott engem…. – Te?????!!!!!!
- Őhm………- gondolkoztam mit mondjak mért jöttem ide
-- Ti ismeritek egymást??? Te hívtad ide vagy, hogy jutott be egyáltalán ki ő?? – kapkodta fejét a vörös lány….. talán Dorothynak hívják….
- Nyugi Dorrothy, nyugi én hívtam ide csak azt hittem, hogy kinn van még a mosdóban azért rökönyödtem meg csöppet…. nyugi drágám nincs semmi baj… ő egy régi ismerősöm még abból a városból ahonnan jöttem és meglátogatott… de már nemsokára megy is el innen és megint a feledés homályába vész. – hazudta folyékonyan Bella úgy, hogy ha nem tudnám, hogy ebből a mondatból kb. a három negyede se igaz… elhinném simán.
De mikor tanult meg ilyen profin hazudni…..
Ja és az valami célzás akart lenni, hogy elmegyek??? Vagy lehet hogy ezt akarja??? Áááá én már ezt nem tudom, de én ebből a városból egy tapodtat, sem megyek el, amíg mindent ki nem derítek a szerelmemről. Miket beszélek???!!! Szerelmem…. hát már én sem tudom, hogy ki Ő pontosan annyit változott…. de igen ő a szerelmem, mert lefogadom, hogy a régi Bellám van elrejtve ebbe a szőke kicsit rideg megsavanyodott lányba….. és ha tehetem visszaéleztem azt a mindig pirulós barna gyönyörű angyalt, aki mindenkivel kedves aranyos, és aki nem tud hazudni.
- Edward !!!!!!!!!!! – szólított meg a szirén mogorva hangja
-Tessék??? – kérdeztem döbbenten és megráztam a fejem… vajon mióta gondolkodhatok?
- Már vagy 10 perce legyezek a fejed előtt….. – csattant fel durván – Mit keresel itt?
- Téged? – inkább kérdés mint kijelentés….
- Pfff…….. ez jó vicc….. – nevetett fel csupa keserűséggel a hangjába….
- Nem viccnek szántam – húztam el a szám, Ő tényleg más mint a régi Bellám volt
- Ha csak ennyit akartál akkor már mehetsz is mert sok a tanulni valóm – mondta de érződött hogy hazudik… úgy látszik nekem nem tud úgy hazudni mint annak a lánynak.
Próbált kitolni az ajtón, de nem sikerült neki.
- Mit akarsz Edward?? – kérdezte csúnyán ráncolva a homlokát, amikor belátta, hogy nem bír kitolni
- Téged! – mondtam és megpróbáltam körbe ölelni a derekát, de kihátrált…
Hát ennyire utál engem????
- Ne nyúlj hozzám….- hangja parancsoló volt de már láttam nem kell sokat csinálnom ahhoz hogy megtörjön a jég és az igazi külsejét mutassa
- Mért??? – kérdeztem és léptem egyet felé…. – Nem éreznéd jól magad, ha gyengéden a karjaimba tartanálak, ha újra énekelhetném neked az altatót… ha gyengéden végigsimítanék az arcodon… valahogy így és lágyán végig csókolnám az arcodat? – eközben végi azt csináltam amit mondtam, lassan elé lépdeltem gyengéden végig simítottam majd lassan megfontoltan közelítettem az ajkaihoz.
Na Edward most vagy soha ha most elutasít az azt jelenti hogy nem szeret már ha nem akkor nyert ügyed van… vagyis nem egészen de az mindegy azt majd akkor elintézem…. Édes jó istenem légy szíves az utóbbi legyen. Könyörgöm.
- Ezt nem szabad….. suttogta az ajkaimba
- Hmmmm…. – ez értelmes válasz volt…. gratulálok Edward….
Ajkaimat az ajkaira nyomtam és lágyan becézgettem vele kedvesemet…
Egyre hevesebben csókoltam, habár tudtam neki levegőre van szüksége ezért a még mindig az arcán tartott kezemet lecsúsztattam a derekára majd le a csípőjéig és szépen felemelve lábait a derekamra kulcsoltam… elhátráltam vele az ágyig és rádöntöttem kedvesemet aki ekkor elvált az ajkaimtól és zihálva lélegezett ahogyan én is… csak nekem nem kell úgy az oxigén mint ahogy neki…. régi emberi szokás… nem levetkezhető….
- Edward - suttogta zihálva – Ezt nem……
Nem akartam, hogy folytassa….. és úgy hívogatnak az ajkai… így hát megint elfoglalta szám a méltó helyét..
Amikor megint elváltunk beszélt tovább habár zihálva….
- Szabad…..- motyogta
Elkezdtem csókolgatni a nyakát, míg ő jóleső sóhajokat hallatott
- Edward – mondta halk hangon – Nem szabadna, te nem szeretsz engem…..
Annyira eufórikus érzés kerített hatalmába hogy nem hallottam, amit beszél….. vagyis hallottam, hogy beszél csak az agyamig nem jutott el a szavak jelentése
Hmm… ez érdekes….
- Edward…. – nyögte hangosan, amikor dekoltázsánál jártam csókjaimmal…. habár volt rajta egy mélyen dekoltált felső addig halmoztam el csókokkal, amíg az a fránya felső engedte.
- A francba is a szabályokkal – zihálta félőrülten és elkezdte hámozni rólam az ingemet.. – Nem érdekelnek, a szabályok nem érdekel senki, boldog akarok lenni – motyogta és a hajamnál fogva húzott fel egy vad és szenvedélyes csókra.